Bár ez a tiráda mélyen jellemző a Fidesz gondolkodására és kommunikációjára, azért korántsem eredeti. A felhasznált toposzt, amely még a hatvanas évek úgynevezett szocializmusában is dívott, a múlt század közepéről kölcsönözték: az akkor előszeretettel használt frázis úgy szólt, hogy vannak a huligánok – ez a mára megkopott kifejezés Nyugatról „gyűrűzött be” –, és vannak a dolgozó nép jóravaló gyermekei, akik úgyszintén a béketábort erősítik. Kocsis tehát ezt a mintát cifrázza, amikor egyfelől kriminalizálja a „balhézó, törvénytelenkedő, erőszakos” fiatalokat – mégpedig amúgy általában mindazokat, akik tiltakozni merészelnek a különféle hatalmi törekvések ellen –, másfelől szembeállít velük egy becsületes, „nemzetvédő” többséget. Az egykori és a mai definíció között mindazonáltal nem elhanyagolhatóak a különbségek.
A „klasszikus” állampárti szlogen ugyanis nem azokat definiálta, akik politikai értelemben állást foglaltak a rendszerrel szemben, netán tüntettek ellene – hiszen azokban az években még nem létezett a demokratikus ellenzék, utcai megmozdulások pedig elképzelhetetlenek voltak. Huligánon egyfajta beilleszkedni nem akaró, túlságosan „lazának”, netán deviánsnak tekintett, hellyel-közzel munkakerülő, jobbára alkoholizáló fiatalembert kellett érteni, aki kezelhetetlenségével megzavarta a népi demokráciát „szépen, csendben” építők nyugalmát. De ez nem kifejezetten politikai, inkább társadalmi megbélyegzést jelentett; és főként senki nem mondta azt, hogy a huligánokon kívül csak öntudatos, derék KISZ-esek élnek az országban.
A Fidesz szóvivője ma viszont egyértelműen minősíti a kétféle fiatalságot; míg az egyik oldalon mihasznák kiabálnak, addig a másikon, s természetesen a Fidelitas égisze alatt találjuk a jobb jövő igazságkereső kovácsait. Ugyanakkor nem kevesebbet állít, mint azt, hogy akinek ez a kormánypárti igazság derogál, és ebbéli meggyőződésének hangot ad, attól – mint utal rá – meg kell védeni a nemzetet. Csakhogy ma állítólag demokráciában élünk, és az állam polgárainak vannak alapvető jogaik; egyebek között a gyülekezés és a szólás szabadsága. A tüntetés pedig immár nem ab ovo elítélendő viselkedésforma, hanem csakúgy a társadalmi elégedetlenség kifejezésének legális eszközei közül való, mint az állampolgári engedetlenség különböző formái. Azok a fiatalok, akik használják ezeket, igen sokak szerint éppen azért a Kocsis által emlegetett, „élhetőbb, jobb lehetőségeket kínáló országért” szállnak síkra, amikor tiltakoznak a magyar alkotmányos jogállam szisztematikus lebontása ellen.
2013. 04. 19. (XVII/16)
