Nos, ez világos nyelvezet. Az államtitkár meggyőződése, hogy ő a törvény felett áll, a versenyhivatal nem vonhatja felelősségre; mi több, a minisztériumot, sőt, a kormányt sem. Budai tehát önkényesen eldöntheti, hogy a mezőgazdaság mely szegmensét fogja protekcionista módon megsegíteni, és amikor ehhez partnerül hívja a kereskedelmi láncokat, azok zokszó nélkül csatlakoznak a jogszerűtlen akcióhoz.
Ez a dicstelen történet felvet jó néhány kérdést. Nem, nem azt, hogy Budai Gyula csakugyan megszegheti-e a törvényt, mert erre természetesen az a válasz, hogy nem szegheti meg. Mindenekelőtt az szorulna tisztázásra, hogy az államtitkár miért lehet még mindig a helyén? Ezzel összefüggésben pedig vizsgálandó, vajon tudott-e az általa kimunkált kartellről maga a miniszter? Netán a miniszterelnök? Avagy mindketten?
Nehéz ugyanis elképzelni, hogy ne hallottak volna róla, mit művel a beosztottjuk. Mert Budai korábban, még mielőtt a gazdakörök fórumán elkapta az őszinteség, áperte letagadta ugyan a kartellezést a nyilvánosság előtt, de már akkor minden kicsit is hozzáértő gazdasági ember pontosan felmérte, mit jelent a szupermarketek egységes árképzése. És az sem maradt titok, hogy annak éppen a termelők aligha látták bármi hasznát, mert a felvásárlási árak nem nőttek; a vásárlók viszont húsz-harminc forinttal olcsóbban jutottak volna a dinnye kilójához. Vagyis egyedül a kereskedők jártak jól - már amíg meg nem ijedtek, hogy ha a manőver lelepleződik, majd ők viszik el a balhét, és gyorsan lementek az árakkal a reális, azaz a 60 forintos szintre. Ki hiszi el, hogy minderről az államtitkár főnökeinek fogalmuk sem volt?
2012. 08. 17. (XVI/33)
