Orbán Viktor és emberei nem képesek felhagyni ezzel a duplafenekű retorikával. Újabban mosolydiplomáciába kezdtek ugyan az Európai Unióval, mert tudják, hogy jó képet kell vágniuk a politikájukat ért mégoly erős kifogások hallatán is, ha nyélbe akarják ütni a hitelszerződést a Valutaalappal – és persze a piacoknak is azt kell szuggerálniuk, hogy velük meg lehet állapodni. Folyamatosan fenn kell tartaniuk ezt a pozitív várakozást, nehogy a forintárfolyam megint zuhanni kezdjen. Ugyanakkor még futnak néhány kört, keménykednek, és próbálják kicsit megfenyegetni Brüsszelt: nem vagytok ti olyan népszerűek Európában, hogy sokat túráztathassatok minket; a világ rokonszenve előbb-utóbb felénk fordul.
Csak hát ez tarthatatlan blöff. Mert először is az uniós adminisztrációnak, de még a parlamentnek is elege lett abból, hogy Orbánék folyton-folyvást a Magyarország elleni támadásról beszélnek. Holott nyilvánvaló – és ezt különböző szinteken sokszor elmondták már –, hogy a Bizottság kizárólag a kormányt kárhoztatja, semmiképp sem Magyarországot, illetve annak népét. És rosszul viseli, hogy a magyar miniszterelnök ennek ellenére továbbra is megengedi magának a csúsztatást, a kormány tisztségviselői pedig szorgalmasan követik ebben. Másodszor: az unió valamennyi szervezete pontosan tisztában van a magyar kormánynak az alkotmányosságot szűkítő lépéseivel, ismerik a jogállamot romboló sarkalatos törvényeket. Ezért az intézményrendszer szimpátiáját már aligha nyeri el ez a kurzus – és annak sincs semmi jele, hogy a világsajtót sikerülne meggyőznie méltatlan üldözöttségéről. Az európai közvélemény tehát változatlanul úgy ítéli meg, hogy a magyar demokráciával komoly bajok vannak.
Navracsics Tibor nem számíthat arra, hogy csakugyan megvédheti minden törvény lényegi elemeit. Éppen ellenkezőleg. A kormánynak a jegybank, a bírák nyugdíjaztatása, de még az adatvédelmi ombudsman jogainak dolgában is bizonyosan fel kell adnia az inkriminált törvények lényegét. Mert ezek a kompromisszumok elengedhetetlenek ahhoz, hogy az érintett demokratikus normák helyreálljanak. Ezért ragaszkodik a korrekcióhoz Brüsszel – és ezért nem lesz tárgyalás az IMF-el, amíg ezek a kérdések nem rendeződnek.
Később kerülhet majd sor azoknak a feltételeknek az ismertetésére, amelyek nélkül nem jöhet létre a megegyezés. Vagyis mondjon bármit a kormányzat valahány szócsöve, most még csak a kezdeteknél tartunk, egyelőre az előfeltételei sem teljesültek annak, hogy Fellegi Tamás egyáltalán meghallgathassa a Valutaalap legfontosabb kikötéseit. És mivel a kért hitel gazdasági paraméterei szorosan kapcsolódnak az unió politikai jóváhagyásához, a magyar tárgyalóknak csak ezután tálalják fel majd az igazi feketelevest. Barroso és a biztosok most már felfogták, hogy napestig hiába beszélhetnek Orbánnak a fékek és ellensúlyok nélkülözhetetlenségéről, meg az európai jogállamok szellemiségéről, ha a kért gazdasági segítséget nem használják vele – de nem az országgal! – szemben kényszerítő erőként. És mert megtehetik, hát meg is fogják tenni. A miniszterelnök pedig kénytelen lesz lépésről-lépésre hátrálni.
Ezért nem érdemes most azzal áltatni a hazai közvéleményt, hogy csupán apróságokról fogunk egyeztetgetni az unióval, de alapjában minden rendben van a mi törvényeinkkel és politikai gyakorlatunkkal. Nem: semmi sincs rendben, és alapjában nincs rendben – ha valaki ezt még nem látná, nemsokára rádöbbenhet.
A helyzetet mi sem jellemzi jobban, mint például az a váratlan esemény, hogy az amerikai nagykövet ellátogatott a Klubrádióba, és interjút adott Bolgár Györgynek azokról a washingtoni aggodalmakról, amelyek a magyarországi demokrácia állapotát érintik. Eleni Tsakopoulos Kounalakis a „transzatlanti értékek” nevében kérte számon egyebek között a média sokszínűségének és pluralizmusának garanciáit az Orbán-kormányon. Külön kiemelte, mennyire fontosnak tartja az amerikai kormányzat, hogy a Klubrádió ellenzéki hangja továbbra is szólhasson. A nagyköveti gesztus alighanem páratlan a maga nemében, és ha hozzávesszük még, hogy az Európai Unió médiabiztosa, Neelie Kroes nemrég hasonló igényt fogalmazott meg a Navracsics Tiborral folytatott tárgyalásán, akkor világos, hogy itt valóban transzatlanti egyeztetésről van szó.
Mert a Klubrádió sorsa szimbolikus jelentőségű lett. A fennmaradása érdekében megszólaló jelentős politikai tényezők ebben a konkrét esetben magától értetődően a nyugati demokráciák szellemiségére, ha úgy tetszik, íratlan szabályaira hivatkoznak. Hiszen tapasztalják, a kormányhatalom arroganciája vagy átlép a jogon, vagy éppenséggel úgy manipulál vele, hogy a törvényesség látszatát megőrizve takaríthasson el egy neki nem tetsző médiumot.
A Fidesz-kurzus másfél éves lankadatlan gőzhengerrel gázolt át a jogállamon, a Nyugat pedig nem tehetett úgy, mintha nem venné észre, mi történik. De nem is akarta nem észrevenni. Megértette, hogy az Orbán-rendszer igazán veszélyes precedens; és nem azért, mert hozott néhány kirívóan antidemokratikus törvényt – de ha majd rávehető egyik-másik visszavonására, netán módosítgatására, akkor azért konszolidálható lesz.
Nem, Európa és Amerika végtére azt ismerte fel, hogy ez a hatalmi konstrukció immár egészében eltorzult.
2012. 02. 03. (XVI/05)
