hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Békétlenségi tényező

2012. 01. 26.
Miután az Európai Unió Bizottsága megindított három kötelezettségszegési eljárást Magyarország ellen, olvasni lehet olyan jogi szakvéleményeket is, amelyek szerint ez kifejezetten előnyös helyzetet teremt a kormány számára, hiszen így végre csakugyan konkretizálódtak az unió kifogásai, egyszersmind pedig le is szűkült azok köre; következésképp, ha Orbánék most konstruktív magatartást tanúsítanak, elkerülhetik, hogy az európai alapértékek veszélyeztetése címén további felelősségre vonással kelljen szembenézniük. Ebben az okfejtésben van igazság, legalábbis, ami az eljárások jogi vonatkozásait illeti. A procedúra ugyanis kétségkívül akár évekig elhúzódhat, mire bírói verdikt születik, az unió pedig megnyugtathatja magát azzal, hogy a mechanizmus beindult és annak rendje-módja szerint működik.

Csakhogy mégsem valószínű, hogy a dolgok ilyen egyszerűen alakulnak majd. Egyrészt azért nem, mert bár az IMF-hitel letárgyalásához elegendő lesz, ha a magyar kormány retirál a most megnevezett ügyekben - s mindenekelőtt módosítja a jegybanktörvényt -, de ezzel még nem veszi automatikusan elejét annak, hogy például az emberi jogok megsértése meg a médiatörvény tárgyában újabb vizsgálatokra kerüljön sor. Nem beszélve a stabilitási törvényről, ami - mint tudjuk - megköti a jövendő kormányok kezét az adópolitikában. Márpedig ez éppúgy nonszensz, mint az eddig gátlástalanul gyakorolt, visszamenőleges hatályú jogalkotás. Tehát bőven van mit javítani az Orbán-kormány eddigi tevékenységének „eredményein"; nem véletlen, hogy a világsajtó kérlelhetetlenül figyelmezteti az uniót: ha fontosnak tartja megvédeni a politikai szövetség normáit, értékrendjét, akkor nem érheti be néhány részletkérdés korrekciójával.

De mindennél talán fontosabb - és úgy tűnik, ezt az uralkodó kurzus semmiképp nem akarja felfogni -, hogy  a magyar kormány, és kifejezetten a miniszterelnök a nemzetközi porondon rendkívüli mértékű, szinte páratlan politikai hitelvesztést szenvedett el az utóbbi időben. Lényegében azóta, hogy hatalmát az ismert módszerekkel kezdte kiépíteni. A folyamatosan agresszív kormányzati kommunikáció, vagyis az aggálytalan félrevezetések, csúsztatások és hazugságok külkapcsolataink lefagyásához vezettek, s a diplomáciai csatornák már mást sem közvetítenek felénk, mint a világ döbbenetét. Ráadásul a megfigyelők azt is pontosan regisztrálják, hogy a kormányzat és személy szerint Orbán Viktor kettős beszédet folytat. Mást mond külföldi partnereinek, és megint mást hazai használatra. Míg az ország lakosságát változatlanul  a Nyugat ellen hergeli, addig ugyanezt az - úgymond - „hanyatló" Európát együttműködési készségéről próbálja meggyőzni.

Ma már azonban nem működik ez a duplafenekű retorika. Nincs az a bármely vidéki helyszínen elhangzó, akár zártkörű Orbán-beszéd, amely ne szivárogna ki, és ne jutna el a követségi sajtóreferatúrákhoz. A Magyarországra akkreditált tudósítók úgyszintén jól végzik a munkájukat - következésképp a mértékadó lapok világszerte gyorsan és pontosan értesülnek a belpolitikai fejleményekről, egyebek között arról is, amit a kormány korifeusai itthon beszélnek.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!