Igény van rá, és az LMP 2010-ben egyedüliként került abba a helyzetbe, hogy a demokratikus politikai kereteken belül hitelesen szállhasson síkra a változásokért. Professzionális arculatú és dinamikus kampánya mindent magában hordozott, ami ennek a politikának a megvalósításához szükséges: tehetséges közéleti személyiségeket, cigány embert a plakátokon, emberi jogi üzeneteket a sajtóban, és összességében egy jófajta fiatalos hangulatot.
Az LMP már a parlamentbe kerülésekor fontos stratégiai dilemma elé került: ő legyen az egész demokratikus pártrendszer belső kritikusa, vagy induljon el ideologikus irányba, amilyen például a zöldpolitika lehetne? A parlamentben kiderült számára, hogy a baloldal válságából is meríthet, így a kiinduló problémát tetézte egy még nagyobb: az egész ellenzék legnagyobb erejévé váljon az LMP, így a rendszer részeként megjelenve intézményesüljön, vagy maradjon kisebb, de stabilan a küszöb felett maradó elvi, alternatív, szakpolitikai erő? A válasz ezekre a kérdésekre a csend lett: másfél évvel a választások után sincs az LMP-nek a nyilvánosság elé tárt politikai célja és stratégiája.
Az LMP fiatalos, dinamikus politikai harcosként jelent meg a magyar politikában, amiből sokat veszített. Egyebek mellett ez lehet az oka annak, hogy a legutóbbi időkig a közel egymillió, a Fidesztől elvándorolt szavazóból szinte senkit sem tudtak saját jogon megszerezni. Amennyivel nőtt a támogatottságuk, azt betudhatjuk azon szavazói típus bizalmának, aki nem hajlandó párt nélkül maradni, így a szegényes versenyben az LMP mellé állt. A dinamikus imázs elvesztésének másik oka, hogy miközben a parlamenti felszólalásoknál az LMP többször a Fidesz–MSZP korábbi „együtt mutyizásairól” szónokolt, addig ezeket a gondolatokat már nem képes a választók nyelvére lefordítani. Mintha semmiben sem szeretne az LMP élesen megjelenni, jelenleg nincsen olyan témája, amely karakterizálná a széles nyilvánosság előtt a pártot.
A jogállam védelmében is találunk több, elvontnak tűnő érvelést a parlamentben, de az ebből kialakuló utcai megmozdulásokkal már nem számolnak – vagy azért, mert nem akarnak túl hangosan beszélni a Fidesz ellen, vagy azért, mert szervezeti értelemben véve nincs is LMP: úgy érzik, képtelenek mozgósítani a választókat. És persze az sem könnyen felejthető, hogy az LMP megszavazta Gyurcsány Ferenc mentelmi jogának felfüggesztését úgy, hogy tudott, ebben a perben már az ügyészség fogja kiválasztani a bíróságot, Európában egyedülálló módon. A mentelmi jogot pedig éppen az ilyen esetekre találták ki, nem arra, amikor a képviselő ittasan vezet, vagy a szomszédja beperli birtokháborításért – ilyenkor persze a képviselők rendszerszerűen nem adják ki társaikat.
Sukoró-ügyben nyomon követhető a következetlenség és a teljes amatőrizmus is, ami akár mentheti is a helyzetet: ők jelentették fel Gyurcsányt, mivel akkor még nem gondolták, hogy a Fidesz ezt miként használja majd ki. Megszavazták a kiadatást, majd utána gyorsan beadtak egy kezdeményezést is, amely szerint rabláncon ne vezethessenek el politikusokat. Tették ezt azért, mert észlelték a baloldali közvélemény erős nemtetszését. Amikor Kálmán Olga megkérdezte az LMP képviselőjét, hogy nem azért teszik-e ezt az indítványt, mert bűntudatuk van Gyurcsány kiszavazása miatt, a képviselő nem tudott hitelesen válaszolni erre a meglehetősen egyszerű kérdésre.
Persze, ha nem is láthatók tisztán a politikai célok, az azért igen sokszor elhangzott LMP-s szájból, hogy ők az „elvi politika” mellett teszik le a voksukat. Ugyanakkor ez csak akkor érvényes, ha előtte az „elvi álláspont” megfelelt a szinte kényszeres, Fidesz és MSZP közötti „középen állás” politikájának, ami a gyakorlatban az MSZP-től való távol állás politikája. Amely így azonban már elvtelen, hiszen az ügyeket vagy aszerint ítéljük meg, ahogy azok az értékekhez viszonyulnak – ehhez persze az kéne, hogy az LMP deklarálja legalább, hogy mit tekint értékeknek –, vagy úgy, hogy két másik párt mit gondol róluk: a kettő ömlesztetten semmiképpen sem megy.
Vegyük az LMP viszonyát a szabadpiachoz, már csak azért is, mert sok liberális és szabadpiacpárti konzervatív szavazatot szereztek 2010-ben. „Önök úgy voltak hat hónapig az Európai Unió soros elnökei, hogy semmilyen kezdeményező javaslatuk nem volt annak érdekében, hogy például felül lehessen vizsgálni európai uniós szinten a tőke és az áruk szabad áramlásának dogmáját” – támadta a kormányt Schiffer András frakcióvezető 2011. szeptember 12-én a parlamentben. Ez is mutatja, hogy az LMP alapjaiban veti el a kapitalizmust és az Európai Unió alapértékeit. Az LMP eddigi, a parlamentben elmondott gazdaságpolitikai eszméi tovább erősítik azt a káros nézetet, hogy a globális kapitalizmussal óriási bajok vannak.
Mindezek persze megbocsáthatók lennének egy fiatal és legfőképpen ellenzéki, így akár „felelőtlen” politikai erőnek. Majd kinövi magát, gondolhatnánk. Leginkább akkor, persze, ha nem lenne egy olyan korábban deklarált, emberi jogi eszméken nyugvó elvi alap és maga a zöldpolitikai eszme, amelyhez képest az LMP politikája teljesen megmagyarázhatatlan és elfogadhatatlan: az LMP ugyanis, valószínűsíthetően az akaratán kívül, de a Jobbikkal barátságot ápoló, annak politikai legitimitását erősítő párttá vált.
Ha „csak” arról lenne szó, hogy Schiffer András a Jobbik-sátorban a szélsőjobb parlamenti képviselőivel röhögcsél, vagy arról, hogy Vágó Gábor képviselő leül a jobbikos Dúró Dórával, és azt nyilatkozza, hogy „sokat lehet tanulni a Jobbiktól”, majd vita nélkül meghallgatja a szélsőjobboldali képviselőnő azon álláspontját, mely szerint a „holokauszt a zsidóság és nem a magyarság kérdése”, akkor gondolhatnánk, hogy az ellazult felelőtlenség nehezen összeegyeztethető a parlamentarizmus védelmével. De szemmel láthatóan nem csak erről van szó.
A leglátványosabb Jobbik-legitimáló akció az a felhívás volt, amikor az LMP bejelentette: a Jobbikkal és az MSZP-vel indulna közös listán a következő választásokon. Karácsony Gergely javaslatát a választási koalíciós együttműködésről egy nappal megelőzte Schiffer András reggeli televíziós nyilatkozata, ahol a frakcióvezető azt bizonygatta: pártja sem az MSZP-vel, sem Bajnai Gordonnal nem fog együttműködni. Ezek után lépett színre Karácsony, amelyet nyugodtan érthetünk így együtt akár úgy is, hogy az MSZP-vel nem, de ha már mindenképpen szükséges, akkor jöjjön a Jobbik is, mert úgy már nem ciki. Tehát a Jobbik kellemesebb partnere az LMP-nek, mint a szocialisták.
„A Hit Gyülekezete egy kártékony, nemzetellenes, cionista bizniszszekta, amelyet semmilyen állami támogatásban nem szabad részesíteni, így azzal az államnak megállapodást sem szabad kötnie.” Így szólt Szávay István és Mirkóczki Ádám jobbikos képviselők 2011. június 23-án beadott módosító indítványa. A Jobbik egyenkénti szavazást kért az ügyben. Az egyértelműen felháborító, antiszemita, kiközösítő indítvánnyal szemben a Fidesz, a KDNP és az MSZP képviselői szavaztak, az LMP képviselői kimentek a teremből – vagyis nem szavaztak az indítvány ellen. Tudott a képviselőtermi pletykákból, hogy eredetileg meg akarták szavazni a Jobbik indítványát, és külső győzködésre álltak csak el attól.
Az ilyen típusú szavazás nem egyedülálló az elmúlt időszakban. 2010. november 8-án szavazott a parlament az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről az Izrael Állam közötti társulás létrehozásáról szóló euromediterrán megállapodásról és annak módosításairól. A Fidesz, a KDNP és az MSZP képviselői – illetve a teljes demokratikus európai politika – igennel szavaztak. A Jobbik képviselői viszont nemmel. És az LMP? Minden egyes igenre jutott egy tartózkodás.
És már a Jobbikot is sikerült beelőzni: „A magyar kormány és a magyar diplomácia lépjen fel annak érdekében, hogy az Európai Unió egységesen, egyeztetett módon ismerje el a palesztin államot.” Ezt kérte az LMP egyik legutóbbi nyilatkozatában. Túl azon a felelőtlenségen, hogy először Izraellel is el kellene ezt az álláspontot fogadtatni, mert különben egy ilyen lépés újabb háború előszelét hordozza, ennek az álláspontnak egyértelműen csak belpolitikai üzenete van, amely a sajátságos hazai nyelvpolitikai kódrendszerben nagyon is működik és teljesen érthető.
Ha tehát a szélsőjobboldallal barátkozva lehet más a politika, akkor inkább ne legyen az. Ha azonban az LMP dinamikus és keményen kritikus erővé válik, demokratikus érzékenységgel egy fennálló zárt hatalmi renddel szemben, amely valóban végiggondolja az elmúlt húsz évet, és megváltoztatná, amit meg kell változtatni, illetve békén hagyja, amit békén kell, akkor megérdemelné az erősödést. Az útválasztás kötelező. Nagyon kellene tehát az a politikai stratégia, ami nélkül eddig inkább a rosszabbik arcát láttuk ennek a pártnak.
2011. 10. 07. (XV/40)
