Hogy pontosak legyünk: nem is ezen lepődünk meg, hiszen az információk hiánya kezdettől meglátszott például az önálló képviselői előterjesztéseken; a kormánypárti honatyák a jelek szerint nemigen voltak tisztában a nevükre vett javaslatok tartalmával. Tehát inkább azt furcsállhatjuk, hogy most egyes fideszesek készségesen elmesélik, miként világosította meg elméjüket Orbán Viktor a szezon utolsó frakcióülésén. A kormányfő állítólag meg is dicsérte embereit, ami arra vall, hogy – noha korábban nemigen avatta be őket a kormányzati célok rejtelmeibe – vakrepülésben végzett munkájukkal éppen azért elégedett, mert jó katonákhoz híven nem firtatták a kapott parancsok értelmét.
A kormányfő, mint mondják, elismerte, hogy olykor kissé hirtelen változtattak a T. Háznak már benyújtott törvénytervezeteken, sőt, megesett, hogy a végszavazás előtti utolsó pillanatban „korrigáltak”, de hát – s ezt már mi tesszük hozzá empatikusan – rohammunkában bizony még a mieinkkel sincs idő egyeztetni. (Hát még az ellenzékkel meg az érdekképviseletekkel, hiszen azok elvárnák, hogy folyamatosan tárgyaljunk velük.) Azt a kérdést pedig értelmetlen feltenni, hogy mi végre a nagy sietség, mert annyit azért a miniszterelnök már jó előre elárult, hogy Magyarország teljes megújításának hatalmas feladata áll a jobboldal előtt. Ezért aztán a tempó nem lehet elég gyors – csak az a lényeg, hogy Orbán Viktor fejében ott van az egész plánum. Ő pedig efelől minden kétséget kizáróan megnyugtatta a frakciót, és arra buzdította mindnyájukat, hogy nyaraljanak jól, pihenjék ki fáradalmaikat. Lázár frakcióvezető úr pedig előrevetítette, hogy ősszel ismét szükség lesz kemény és határozott kiállásukra a sarkalatos törvények mellett.
A sikeres miniszterelnöki eligazítás legfigyelemreméltóbb mozzanata azonban az volt, amikor Orbán szükségét érezte leszögezni, hogy „mirajtunk kívül nincs kormányképes alternatíva, és ezt az állapotot kell tudni politikailag fenntartani”. Vajon mit értett a mondat második felén? Mert az elsőt értjük: most valóban övék a fölényes parlamenti többség, és punktum. De vajon mit tehet a kormánypárt annak érdekében, hogy „kormányképes alternatíva” ne is jöhessen létre? Mindenesetre nem elhanyagolható, amit a Fidesz vezére még hozzátett kijelentéséhez. „Az értelmiség egy részében egyre erőteljesebb lesz az igény, hogy létrejöjjön valami alternatíva” – mondta, bár azonnal kétségét fejezte ki aziránt, hogy valóban „létre tud-e jönni”, mert „azért mi is a pályán leszünk”.
Eszerint tehát Orbán mégiscsak számol azzal az eshetőséggel, hogy az „egyre erőteljesebb igény” megteremtheti a politikai alternatívát, a Fidesz dolga pedig az, hogy ezt ne nézze tétlenül. Abban persze téved, hogy az ő politikájával szemben egyedül az értelmiség egy része óhajt fellépni – ma már a különböző alkalmazotti rétegek, a nyugdíjasok és a kisvállalkozók többsége hasonlóan gondolkodik, és ott lesz „a pályán”, ahol a meccset majd le kell játszani. Amit a kormánypárt a jelenlegi állapot fenntartása – vagyis saját hatalmának prolongálása – érdekében megtehet, az a választójogi törvény módosítása. Ez folyamatban van: Áder János ismertette a tervezet lényegét, minek következtében világossá vált, hogy igazi politikai alternatívát csak az ellenzéki egység, azaz egy választási pártszövetség kialakítása hozhat. Az új válasz-tási szabályok ugyanis egyrészt esélytelenné teszik a kis pártokat, másrészt az egyfordulós rendszer arra kényszeríti a Fidesz ellenfeleit, hogy közös jelöltet állítsanak vele szemben. Ha ezt nem teszik meg jóval a választás előtt, utóbb szükségképpen elvéreznek.
Orbán persze abban bízik, hogy egy ilyen összefogás nem jöhet létre, hiszen a mai helyzetben az ismert ellenzéki pártok fényévnyire állnak egymástól, együttműködésük elképzelhetetlen. Ezért alighanem őt is meglepte Karácsony Gergely ötlete, miszerint az LMP és az MSZP fogjon össze a Jobbikkal egy átmeneti koalícióban, csak abból a célból, hogy a Fidesz-kormányt leváltva helyreállíthassa a demokratikus normákat, aztán egy újabb választáson, immár korrekt feltételekkel mindenki ismét megméretheti magát. Ez ugyan több okból képtelen elgondolás – elsőbben is azért, mert a demokraták semmit sem árulhatnak egy gyékényen a szélsőjobbal –, de mégis azt mutatja, az ellenzéki képzelet már beindult, és keresi azt a bizonyos alternatívát. Hiszen nem lehet nem felismerni, hogy ha a helyzet megváltozott – éppen a Fidesz választási törvénye jóvoltából –, akkor engedni kell a megkerülhetetlen kényszernek: az LMP és a szocialisták közötti ellentéteket félre kell tenni. Kettejük együttműködése pedig remélhetően arra inspirálja a ma még civilként politizáló „Facebook-nemzedéket”, hogy pártosodva alkotórésze legyen egy szélesebb szövetségnek.
Meglehet, ezt a koncepciót sokan kivihetetlennek tartják. Mindenekelőtt maga Orbán Viktor. De épp ezért jött el az idő, hogy a Fidesz-kurzus leváltását kívánók töröljék szótárukból a „lehetetlent”, és ebben a megváltozott helyzetben ne ragaszkodjanak mindenhez, ami eddig netán lehatárolta gondolkodásmódjukat. Komoly politikai innováció nélkül most semmilyen ellenzéki fellépésnek nem lehet érdemi hatása – minden változtatni akaró társadalmi csoportnak és valamennyi politikai erőnek egyetlen csatasorba kell állnia.
Másként nem tudja visszaszerezni demokratikus jogait.
2011. 07. 15. (XV/28)
