hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Búcsú Márer Györgytől

2006. 05. 16.
Lapzártakor kaptuk New Yorkból a szomorú hírt, hogy 79 éves korában elhunyt Márer György újságíró, az Amerika Hangja magyar nyelvű adásának nyugalmazott főszerkesztője. Nyolc éven át tudósította lapunkat az Egyesült Államokból, több száz cikke jelent meg a Hetekben. Az Amerikai Magyar Szabadságharcos Szövetség egyik vezetőjeként évtizedeken keresztül küzdött azért, hogy az ‘56-os forradalom méltó helyet kapjon Amerikában is a közgondolkodásban. Szívvel-lélekkel védelmezte emigrációba kényszerült egykori forradalmártársait a kommunista rendszerben rájuk szórt rágalmakkal és az újabb keletű gyanúsításokkal szemben is. Márer György ahhoz az újságírói generációhoz tartozott, akik számára a szakma több volt, mint foglalkozás: alázattal és tehetséggel végzett szolgálat az olvasók felé. Legendás volt megbízhatósága is. Éveken át, még a legutóbbi héten is pontban hétfő délután három órakor (a tengerentúlon ez reggel kilenc óra) csörgött szerkesztőségünkben a telefon: „Halló, itt Márer Gyurka beszél New Yorkból. Lenne néhány témám a hétre.” A telefon május 8-án, hétfő délután néma maradt – örökre.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!