hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Az emberiség válaszúthoz érkezett
A kereszténydemokrácia, a szociáldemokrácia és a liberalizmus a 21. század elején Európában

2004. 05. 30.
A klasszikus európai ideológiák (kereszténydemokrácia, szociáldemokrácia, liberalizmus) hosszú évek óta igazi forrongásban vannak. A hazai közéletben ebből a forrongásból szinte semmi nem látszik. A "kenyér és cirkusz" ősi elve alapján sokkal fontosabb, hogy mi történt (pontosabban mi nem történt) a brókerbizottságban, mint az a sokkal fontosabb kérdés, hogy milyen változások zajlanak Európában.

A legfontosabb európai változás, hogy az egységesülő Európa idején az ideológiák szerepe és funkciója is átalakul. Nagyon röviden kiemelek néhány fontos momentumot az európai pártcsaládok legújabb dokumentumaiból, amelyek jól példázzák, hogy nagyon sok közös érték körvonalazódik Európában. Az egyik: a korszakforduló tudatosítása. A másik: a társadalmak belső kohéziójára való törekvés. A harmadik pedig az egymástól való tanulás képessége.

Korszakforduló

Az Európai Néppárt, az Európai Szocialista Párt, valamint az Európai Liberálisok dokumentumaiban rendkívül nagymértékben megjelenik a felelősség gondolata. Európa három meghatározó pártcsaládja pontosan tisztában van azzal, hogy az európai politika válaszúthoz érkezett. A hazai nyilvánosságba természetesen ebből a diskurzusból sem túl sok tör be, lévén a mi nyilvánosságunk egyetlen koordinátára (a csatlakozásra) van fixálva. Az EU-n belüli országok pártjai azonban pontosan tisztában vannak azzal, hogy a mostani csatlakozás (bár rendkívül fontos dolog) nem ad megoldást például arra a problémára, amit az 1945 óta létező világrend problémájának nevezhetünk. A legerőteljesebben ezt a dilemmát a Szocialista Internacionálé 2003. októberi, Sao Pauló-i kongresszusán exponálták, ahol egyenesen úgy fogalmaztak, hogy "az emberiség válaszúthoz érkezett. A jelenlegi világrend, amely leginkább unilineárisnak tekinthető, nincs igazán tekintettel az emberi jogokra, a társadalmi igazságosságra és az egyenlőtlen fejlődésre". Hasonlóképpen kritikusak, sőt nagyon kritikusak a többi pártcsaládhoz tartozók is. 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!