hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Bizonytalan médiaegyensúly

2003. 12. 08.
A média (az írott és az elektronikus) kapcsán az elmúlt években legtöbbször a legteljesebb politikai viták dúltak. Kié és kié kellene, hogy legyen a média? – Valahogy így tömöríthetnénk röviden mindazt, ami a szemünk előtt (vitának álcázva, valójában pőre aktuálpolitikaként) lezajlott. A baloldal általában védte, a jobboldal pedig nagy vehemenciával támadta a létező sajtó- és médiaviszonyokat. Nem igazán vettük (és még most sem vesszük) észre, hogy a média – bármennyire is ezt szeretnék nagyon sokan a politikai elitből – nem puszta politikai ágens. Azaz egészen más dolgok is lehetnek érdekesek számunkra, nem pusztán az, hogy van-e avagy nincs "egyensúly" a médiában. 

A "politikai" média jelenléte

Akárhogyan is szeretnénk szépíteni a dolgot, a hazai média a rendszerváltás nyomán pártosodott. Ez nem baj, de érdemes világosan elismerni. Nem is történhetett másként, hiszen a rendszerváltás folyamata szülte meg nálunk a pártokat, a pártok pedig komoly értelmiségi hátországot, holdudvart találtak az írott médiában. A napilapok egészen a 90-es évek közepéig a politikai csaták frontvonalában álltak, s pontosan lehetett tudni mindegyikről, hogy milyen színekben teszi azt, amit tesz. A 90-es évek közepétől egyre fontosabb politikai szereplőkké váltak a kereskedelmi tévék is, valamint az állami média is ekkor nyerte el igazából komoly politikaformáló szerepét. Az egész médiavilág szinte totálisan a politika kiszolgálójává vált,
valamennyi releváns párt irányt vett a még nem uralt médiumok megszállására, és ez a kísérlet nagy részben sikerült is.

Véleményem szerint ezt az "átpolitizálódást" nem lehetett elkerülni. Teljesen tévesek azok az értelmezések, amelyek szerint Magyarországon már a rendszerváltást követően megoldható lett volna a lapok, televíziók és rádiók politikátlanítása, valamiféle BBC-hez hasonló átszervezése. A média általában h? tükre a politika és a közvélemény hullámzásának; Magyarországon a politika és a közvélemény a rendszerváltás eufóriájában nem pusztán politikafüggővé, hanem médiapolitika-függővé is vált. 

Azért sem kell azonban kárhoztatnunk ezt a folyamatot (kritizálnunk persze lehet, de nem kárhoztatnunk), mert a világon mindenütt létező és ismert jelenségek hazai megjelenéséről van szó. A miénknél jóval fejlettebb demokráciákban is ismertek a pártkötődés? orgánumok, illetve elektronikus médiumok. Vagy rendben, legyünk kicsit megengedőbbek: a különféle ideológiákhoz, eszmékhez húzó szerkesztőségek. A Fox Tv létrejöttét például – hogy csak az egyik legismertebb és legtöbb vitát kiváltó esetet idézzem – nem érthetnénk meg az amerikai republikánusok tudatos törekvésének számbavétele nélkül. De Európában is vannak nagyon nagy múltú és hagyományú, részben pártokhoz, részben ideológiai irányzatokhoz kötődő médiumok.

Nincs tehát a "politikai" orientációjú médiával baj. Illetve egy baj azért van vele. Nevezetesen az, ha a média átpolitizálódása átcsap egy bizonyos határon. Ha a médiumok politikai "szerveződése" lényegében lehetetlenné teszi a médiapluralizmust. 

A média mint elemző szereplő

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!