hetilap

Az persze lehetséges, hogy a háborús vereségtől bosszúszomjas, a reakciós német középosztályból származó, titokban máris a nácikkal rokonszenvező bírói testület nem is alkalmazta volna a demokrácia védelmére hozott törvényeket, amint ezt néhány szembeötlő hazai bírói ítélet alapján a mai magyar bírói testületről is föltételezi Tamás Gáspár Miklós, sokak mély megrökönyödésére. 

Nálunk most két álláspont létezik: az egyik szerint a demokrácia köteles megvédeni önmagát és törvényt alkotni a gyűlöletbeszéd ellen, a másik szerint etnikai és egyéb embercsoportok ellen uszítani szabad, kirekesztésre fölszólítani szabad, az auschwitzi tömegmészárlás túlélőit, azok leszármazottait az auschwitzi vonatra (melyre lelkes hazánkfiai tuszkolták föl igaz magyar jókedvvel a halálraítélteket) emlékeztetni nagy nyilvánosság előtt tömeges sakálüvöltéssel szabad, ellenben a bíróságot, a bíró személyét vagy a bírói ítéletet bírálni még kultúrált európai módon sem szabad, sőt ha így megy tovább, maholnap már a főügyészt a parlamentben interpellálni sem lesz szabad. 

Sosem lelkesedtem a liberalizmusért. Kezdettől úgy tudtam, hogy a liberálisok szerint szabad más munkáját kisajátítani, egyéneket és osztályokat kirabolni, kizsákmányolni, szabad mindezt tűrni, éhen pusztulni, híd alatt aludni: mindent szabad. Más liberálisok viszont úgy érveltek, hogy az egyén szabadsága addig terjed, amíg más egyén szabadságába nem ütközik. Ezt, mint alapelvet el tudtam volna fogadni, ha nem gondolok arra, hogy ki mondja meg, mikor ütközik az egyik egyén szabadsága a másik egyén szabadságába. Akkor még nem ismertem azt a fogalmat, hogy egyének vagy csoportok érdekérvényesítő ereje, de tudtam, hogy ilyen a gyakorlatban létezik. 

A liberalizmust én szemforgatásnak nevezem, mert a neokonzervatív, ortodox és fundamentalista liberalizmus sem iktatja ki a társadalom életéből a törvényeket. (Pedig az igazi, klasszikus liberalizmus voltaképp a tökéletes anarchia volna, ahol állam nincs is, és a szabadságot nem korlátozza semmi.) Ezzel szemben ölni, például, sehol sem szabad. Illetve, ahol mégis, nagyon szigorú törvények szabályozzák, hogyan és miként. Mi minősül önvédelemnek, hazafiságnak, a rend védelmének, az igaz hit szent védelmének; és mi szimplán haszonlesésnek, előre megfontolt szándékkal, aljas indokból elkövetett emberölésnek vagy kéjgyilkosságnak. Tudtommal ez így működik még a legneokonzervatívabb országokban is. 

Munkavállalót kizsákmányolni viszont szabad – mindenki úgy szerződik, ahogy akar, illetve tud –, de a magántulajdon a legszabadelv?bb liberális előtt is szent. Azaz: ne lopj! (Az persze más kérdés, hogy a lopást egy bizonyos nagyságrenden fölül már nem bünteti a hatalom, akkor már innovációról, kreativitásról, és sikeres globális gazdasági tevékenységről beszélünk.) 

A jobboldal nem érdekel. 

A jobboldal vétkesek közt cinkos és néma. Engem kimondottan a liberálisok zavarnak, például Fodor Gábor, a szép szőke herceg, a rokonszenves, jó családból való, humanista eszméken nevelkedett vidéki úrifiú, aki természetesnek találja, hogy az egészséges társadalom kiveti magából a gyűlölködést. Könny? neki, soha semmilyen diszkriminált kisebbséghez nem tartozott, se le nem büdöszsidózták, se le nem tolvajcigányozták, még csak nem is bocskorosolájozták, sem őt, sem a fölmenőit.

Vagyis: fogalma sincs erről az egészről… 

A liberálisok a szólás szabadságát féltik, mitől is? A törvénytől, ami rendet tesz az ököljog rendetlenségében. Rend és szabadság egymást kizáró, ám egymást mégis föltételező korrelációk. Dialektikus ellentétpárok nem csak Marx, már Hegel szerint is. Marx mindezt megtoldotta azzal, hogy a szabadság fölismert szükségszerűség.

Hadd hozzak egy nagyon primitív példát. Miközben betartom a volán mögött a KRESZ-t, szabadnak érzem magam. Fölismertem a közlekedési szabályok szükségszerűségét, és nem tekintem korlátnak őket. Nem annyira evidens, mint hinnénk! Amerikában, Nyugat-Németországban, Angliában elég nehéz volt kötelezővé tenni a biztonsági övet; az autósok úgy érezték, elemi polgári szabadságjogaikban korlátozzák őket. Nem vicc! A magyar társadalom (ebben TGM is téved) távol áll attól, hogy a mindenkit megillető elemi emberi jogokat evidenciának, szükségszerűségnek érezze. Itt bizony kell a törvény.

Magam sem hittem volna, hogy a nyilas lobogót milyen sokan tartották összegöngyölve negyven évig az ágyneműtartóban, hogy a rendszerváltáskor, a szabadság első fuvallatára előkapják és meglengessék… De ez történt. Ez nem Franciaország, ahol egy tisztességes jobboldali nem áll szóba Le Pennel, nem mocskolja be magát…

Miért épp a jobboldali, a konzervatív, retrográd erők sajátja a gyűlöletbeszéd? A televízióban szalagon futó jobboldali sms-ek fröcsögnek az uszítástól, a baloldaliak jobbára szellemesek. (Én persze a bolsevistákat is a
retrográdok és konzervatívok közé sorolom; egy megmerevedett rendszert: a nagy-orosz imperializmus, a cári bürokrácia, a titkosrendőrség és az államkapitalizmus
kevercsét konzerválták tűzzel-vassal, totális diktatúrával, elutasítva minden haladást.) Miért nem akad olyan zsidó, aki elmagyarázza H. L.-nek, hogy ő egy ötezer-hétszáz éves kultúra örököse, ősei már régen írástudók voltak, amikor H. L. fölmenői még alig jöttek le a fákról? Csak sejtéseim vannak: nagy illetlenség volna, és egy zsidó (a föntiekből következően) kultúrember, és zsigerből tudja az illemet. Mert amúgy, garantálom, nem fél. A
holokauszt óta és Izrael állami léte óta megtanult – ha sor kerül rá – védekezni. (H. L. természetesen nem mint keresztyén, hanem mint náci zsidózik. Ismerek olyan keresztény gyülekezetet, ahol idősebb testvéreiknek, elődjeiknek tekintik a zsidókat.) 

És ha kinézünk a mi kis törkölyszagú hazai kocsmánk ablakán, azt látjuk, hogy ugyancsak a liberalizmus dilemmája 2001. szeptember 11-e óta, hogy szabad-e a szólás-, a mozgás-, a
gyülekezés-, a fegyverviselés-, a vallásgyakorlás szabadságát, a nyitott társadalom nyitottságát valamennyire is korlátozni a terroristák ellenében, ártatlan emberek testi épségének, életének a védelmében? 

Ez valóban dilemma, nem ironizálok. 

Minden ugyanis aránykérdés, vagyis a határok érzékelésének kérdése. Ha a társadalomnak rossz az arányérzéke, a terrorizmus elleni
védekezésből rövid úton ellenterror és totális diktatúra lesz, a szabad világból börtön – vagy ellenkező esetben: zöld út a terrorizmus minden elképzelhető tömeggyilkossága számára, ha a szabadság nevében elfelejtünk védekezni. 

Hát igen, a Világkereskedelmi Központ ikertornyai ellen elkövetett terrorista merénylet és körülbelül háromezer halott (ami elemzők szerint sokkal több volt, csak letagadták, hogy a terroristák ne örvendezhessenek) adott volna némi erkölcsi alapot Afganisztán és Irak lerohanásához, még akkor is, ha a terroristák bázisát és vezetőjét nem találták, nem találják, és nem is fogják soha megtalálni sem Afganisztánban, sem Irakban, ám sajnos a "szövetségesek" sötét múltja némileg megkérdőjelezi Washington és London "erkölcsi" alapjait. 

Csak néhány kulcsszó: Chile, Argentína, Bolívia, Irán, Irak, Szaúd-Arábia, Afganisztán. Ki képezte ki és fegyverezte föl először Oszama bin Ladent? Nem az angol T. E. Lawrence alapította meg Irakot? És ki tartotta Szaddám Huszeint a közép-keleti egyensúly és az amerikai érdekek szempontjából hasznos tényezőnek még a győztes öbölháború után is? 

Persze a szociáldemokráciának kellene valami látomást kialakítania a jövőről, valami többet, mint ami George Bushtól és Tony Blairtől telik, ám erre most, úgy látszik, világszerte képtelen; mert sokkal könnyebb a pillanat szorításában kapkodva tüzet oltani, mint arra gondolni, mi lesz ezután? Ahhoz kell csak az igazi innováció és kreativitás, ami mostanában, mint az új század új emberének legfőbb erénye, éjjel-nappal folyik még a csapból is. 

A konzervatív és a progresszív ember között a különbséget nem a múlthoz, hanem a jövőhöz való viszonya teszi. A múlt értékeit minden épesz? ember őrizni és menteni szeretné, fogában tartva átvinni a túlsó partra. A haladó ember tudja legjobban (Marxtól tudja), hogy az ember a múltjával azonos. De nem csak a saját kis életében, az emberi géntérkép azt a háromezer-millió éves törzsfejlődést rögzíti és hordozza, amit az élet a kezdetektől a mai pillanatig bejárt! Múlt nélkül nincs se jelen, se jövő. Csakhogy a konzervatív nosztalgiázva sírja vissza, és meg akarja merevíteni a múltat, míg a haladó ember tudja, hogy tovább kell lépnie. Attól a borzalomtól, ami az idő méhében lapul, amit a holnap hoz reánk, nem félni kell, nem becsukni a szemünket, hogy ne is lássuk. Ellenkezőleg: elszántan szembe kell nézni a jövővel, elébe menni, fölkészülni rá, kivédeni a veszélyeit.

Ha már Ádám attól a rémálomtól, amit Lucifer jóvoltából látott, nem lett öngyilkos, mert Éva közbeszólt, hogy ő anyának érzi (óh, Ádám!) magát, tudnunk kell, hogy gyerekeink, unokáink, utódaink lesznek, akikről gondoskodni, számukra élhető jövőt biztosítani kutya kötelességünk. Ennyit jelent az, hogy valaki progresszív, haladó.

Nem többet, de ez nem kevés. 

Ami pedig a rend és szabadság problematikáját illeti: olyan, akár a tűz és víz. Kölcsönösen kioltják egymást, mégis mindkettőre szükségünk van. Arány kérdése, mikor van belőlük harmonikusan elég, és mikor lesz katasztrofálisan sok a vízből is, tűzből is.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek