hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Végső roham a készpénz ellen
Minden erővel kiszorítanák a hagyományos fizetőeszközöket

2018. 07. 26.
Jelentős átrendeződés és óriási befektetések történnek a fizetőeszközök piacán, ahonnét egyre inkább kiszorul a készpénz. A kérdés mára pusztán annyi, hogy teljesen kiszorul-e, vagy csak részben, illetve, hogy ez mennyi idő alatt történik meg.

Portfolio.hu információi szerint igen vonzó befektetési szektorrá vált a készpénz nélküli fizetőeszközök piaca, amely a gazdaságokban még mindig „túltengő” készpénz mellett hatalmas teret nyerhet a jövőben. A PayPal, az ApplePay, és a többi készpénz nélküli fizetést lehetővé tevő applikációk üzemeltetőibe, valamint az ezekhez kapcsolódó háttérszolgáltatókba, hardvergyártókba és úgynevezett csaláskiszűrésre szakosodott cégekbe az idén az év első hat hónapjában nagyobb összegű befektetés áramlott be, mint a tavalyi évben ugyanebbe a szektorba összesen.

A techcégek a készpénz ellen

Ez is arra utal, hogy a nagybefektetők látják a fantáziát a készpénz nélküli fizetési forgalom kiterjedésében, azaz egyelőre senki nem számít arra, hogy mesterségesen generált buborék keletkezik. A tavalyi évben például Magyarországon az összes pénzforgalom összértékének több mint 70 százalékát készpénzben teljesítették, így nálunk még óriási növekedést lehet realizálni a készpénz rovására anélkül, hogy mesterségesen generált lufiról lehetne beszélni. Még azokban az országokban is, ahol ennél sokkal előrébb tart a piaci térnyerésük, a mobilos vagy hitelkártyás fizetések nagyjából a forgalom felét teszik ki, kivéve a skandináv országokat, ahol fordított az arány – a svédeknél a teljes pénzforgalom 70 százaléka történik készpénz nélkül, de még itt sem sikerült teljesen kiiktatni a forgalomból a hard cash-t.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!