hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kína nem olcsó többé

2016. 08. 14.
Immár több évtizedes az a vélekedés, ami minden nyugati fogyasztó fejében ott van a kínai termékekről: valahányszor meghalljuk a „made in China” kifejezést, olcsó dolgokra asszociálunk. Csakhogy lassan fel kell hagynunk ezzel a tévhittel, ugyanis ma már több vállalat esetében még Amerikában is kifizetődőbb gyárat létesíteni, mint a távoli Kínában, ahol az energia és a munkaerő ára egyre drágábbá teszi a termelést a nemzetközi vállalatok számára.

Kína munkásosztálya korántsem szenvedte el szó nélkül a kétezres évek elején ráosztott szerepet. Miután sztrájkok sorozata hívta fel a kormány és a világ figyelmét az embertelen munkakörülményekre, újabb és újabb törvények születtek a munkások védelmében, a minimálbérek pedig emelkedésnek indultak.

2010-ben rázta meg a világsajtót az a hír, hogy a Foxconn vállalat alkalmazottai közül tizennégyen követtek el öngyilkosságot, közülük több a gyár területén történt. (A jelenség hátteréről lásd 18 nap munka pihenőnap nélkül című keretes írásunkat.) A Foxconn olyan vállalatok termékeinek összeszerelését végezteti a kínai munkaerőpiacon, mint az Apple, Dell és Hewlett-Packard, így nem csoda, hogy az ügy nagy nyilvánosságot kapott. Az öngyilkosságok száma valójában egybeesett az ország öngyilkossági rátájával. Hogy egy friss példát említsünk, a Walmart kínai alkalmazottai napjainkban is sztrájkolnak, mivel munkaadóik ismét kísérletet tettek a fizetéseik megnyirbálására.

Még több erővel bírnak azonban az olyan sztrájkok, mint a japán Honda üzemében megszervezett tüntetések, ahol egy iskolázott, műveltebb réteg állt ki a jogaiért, azt tűzve a zászlajukra, hogy miért keres többször annyit egy japán, mint egy kínai munkás. A megmozdulás példátlan sikerrel járt, a dolgozók 47 százalékos fizetésemeléssel diadalmaskodtak a munkaadóikkal szemben.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!