hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Befektetési célpontok

2016. 01. 14.
A Fed szigorítja, az EKB és Japán lazítja a monetáris politikáját. Kína gazdasága tovább lassul, a fejlődő országok pedig egyre sérülékenyebbek. Milyen befektetési stratégiát javasolnak ilyen környezetben a nagy bankházak és vagyonkezelők?

A Morgan Stanley elemzői a 2016-os évre három forgatókönyvet vázoltak fel. Elsősorban, azaz alapesetben az idei év befektetési szempontból hasonló lesz a 2015-ös évhez, „csupán” nagyobb ingadozásokkal kell számolni. Elkerülhető lesz a recesszió, de a gazdasági növekedés nem lesz gyors, a dollár pedig erős marad. Az aktuális piaci változások fényében elképzelhető, hogy többször is módosítani kell majd a befektetési stratégián. A pesszimista verzió szerint a dollár tovább erősödik, tovább nehezítve a nyersanyagpiacok helyzetét, illetve a kínai növekedési kilátásokat. Míg az optimista szcenárió azt feltételezi, hogy a Fed lassabban emeli a kamatokat, az EKB és a japán jegybank tovább folytatja a mennyiségi lazítás politikáját, így elérhetővé válna, hogy a dollár erősödése befejeződjön – ami meglepetést jelentene a piacoknak. Ennek következtében az olajár stabilizálódhatna, a deflációs félelmek eloszlanának, és az amerikai cégek profitja is javulhatna. 

Tavaly decemberben az amerikai jegybank a várakozásoknak megfelelően 0,25 százalékpontos kamatemelést hajott végre, ezzel a 2008 decembere óta érvényben levő ráta most 0,50 százalékra emelkedett. A Fed utoljára 2006 júniusában szigorított, és egy évtized elteltével az elemzők prognózisai szerint a Fed ebben az évben még 2-3 alkalommal emelhet az irányadó rátán. Ez pedig – véleményük szerint – jelentősen átszínezheti 2016-ban a piacok teljesítményét, és nem csupán az USA-ban, hanem világszerte. Ritka anomália, hogy míg a Fed szigorít, az EKB és Japán ellentétes irányba halad: továbbra is folyik a mennyiségi lazítás. Így, mivel az európai és japán pénzcsapok továbbra is nyitva maradnak, az elemzők jelentős volatilitásra számítanak a piacokon. A változékonyságot növeli Kína gazdaságának várható további lassulása, illetve egyes feltörekvő országok sérülékenysége is. Az ázsiai térség lassulása világszerte növeli a jövőbeni megrendelések alakulásával kapcsolatos bizonytalanságot. Ezek a világpiaci mozgások bár rejtenek magukban veszélyeket is, de megfelelő odafigyeléssel remek befektetési lehetőségeket nyithatnak.

Mindezek fényében, egy befektetési portfólió tervezésénél még mindig a pénzpiaci alapok képezik a mintaportfóliók legnagyobb részét, ezt követik a fejlett piaci részvények, de már kisebb mértékben gondolkodnak Oroszországban és Kínában a szakemberek. Az amerikai részvények közül a nagyvállalatok papírjai élveznek nagyobb bizalmat. Az európai részvények az amerikaiakhoz képest még mindig túlértékeltek a stratégák szerint, így az amerikai piacon jó lehetőségeket lehet találni a tőkeerős és jelentős növekedési potenciállal rendelkező vállalatok között. Az erős dollárárfolyam miatt az exportorientált vállalatok nyereségessége kisebb lehet, ezért célszerű olyan cégek papírjaiba fektetni, amelyek az amerikai piacon szerzik nyereségüket – hangzik a jótanács. Ilyenek lehetnek a kiskereskedelmi és étteremláncok, távközlési cégek, pénzügyi szolgáltatók részvényei vagy egészségügyi, technológiai részvények.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!