hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Shopping a terror árnyékában

2015. 12. 11.
„Mindenki maradjon otthon” – tanácsolta honfitársainak a párizsi terrortámadás után a brüsszeli amerikai nagykövet. Habár ezt a tanácsot sokan mások is megfogadták, a karácsonyi bevásárlás még így sem maradhat el – legalábbis a vásárlási szezon nyitányának tanúsága szerint.

Brüsszel, Koppenhága, Drezda, London, München… csak hogy néhányat említsünk a legkedveltebb európai karácsonyi vásár helyszínek közül. Idén viszont kérdéses, hogy melyiket élvezheti majd (felhőtlenül) a nagyközönség. A párizsi terrortámadás után Brüsszelben azonnal lehúzták a rolót. Azóta az osztrák hírszerzés is közölte, hogy egy menekült csomagjában talált térkép alapján Bécs is az ISIS-terroristák célpontjává válhat az elkövetkező hetekben. Így a közelsége miatt évente több tíz­ezer magyar utazót vonzó bécsi adventi vásárok közönsége most akár Prága felé is veheti az irányt, ahol a fenyegetések ellenére minden tervezett programot készek megtartani – szóltak a híradások. (Pedig az idei advent alkalmával már 29 eurótól megválthatjuk jegyünket az osztrák, lengyel és cseh nagyvárosokba a MÁV-START jóvoltából.) És persze nálunk is megnyílt már a Budapesti Adventi-, és Karácsonyi Vásár a Vörösmarty téren, igaz a szokottnál valamivel korábban. Az aktuális trendeket figyelve azonban kijelenthetjük, hogy karácsonyi ajándékokért lassan már ki se kell lépnünk a házunkból. (Vagy csak akkor, ha otthon akadozik a net…)

Nemrég köszöntött ugyanis a fogyasztói társadalomra a Fekete péntek (Black Friday) néven elhíresült „őrület”, ami tulajdonképpen a karácsonyi szezon félhivatalos nyitánya. Ez ugyebár eredetileg az amerikai hálaadás napját követő nap, azaz a november negyedik csütörtöke utáni péntek. Ezt a napot a tengerentúlon (és már innen is) rendszeresen gigaakciókkal ünneplik az üzletek.

Idén azonban még az USA-ban is fanyalogtak a kereskedők és üzlettulajdonosok. Az angol nyelvű sajtó rendre arról panaszkodott, hogy a boltokban elköltött milliárdok (!) el­maradtak a tavalyi pénzesőtől. Az amerikaiak 10,4 milliárd dollárt költöttek ezen a bizonyos pénteken az üzletek­ben – írta a Time magazin. A szám impozáns, viszont így is 10 százalékkal elmaradt a tavalyitól, ugyanis a vásárlók zöme itt is az online akciókat választotta a folyamatos sorbanállások helyett. Ennek köszönhetően az online értékesítés nagysága most 14 százalékkal ugrott meg az elmúlt évhez képest, így összesen 2,72 milliárd dollár értékben költöttek a netes vásárlók. Az i-re a pontot pedig november 30-a, azaz a Kiber hétfő (Cyber Monday) tette fel, amely deklaráltan az e-kereskedelem éves csúcspontja.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!