hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Krízisüzemmód

2015. 11. 24.
Átmenetileg megállt a nyersanyagárak mélyrepülése, viszont továbbra is nagy a félelem a világgazdaság jövője miatt. Az elmúlt időszakban tapasztalt jelenségek erősen emlékeztetnek a 2008 őszét követő hónapokra - mutatják az elemzések.

A kőolaj, a benzin és még számos más nyersanyag ára zuhant hosszú hónapokon át egészen az elmúlt napokig. Az előző időszakban eleinte a dízelautók tulajdonosai örülhettek, aztán később már egy tanknyi benzinre is jóval kevesebbet kellett költeni. Az árak – a téli szabadesést követően – május óta ugyanis ismét folyamatosan zuhantak a világpiacon. Ez a trend pedig messze nem csak az energiaárak tekintetében érvényesült – gyakorlatilag az összes nyersanyag-összetevő lejtmenetben volt. Ami azonban az autóvezetők számára megkönnyebbülést jelentett, a gazdasági elemzőkre igencsak nyugtalanítóan hatott.

Így aztán nagy volt az öröm a tőzsdéken, amikor az elmúlt napokban végre 50 centtel ismét emelkedett a nyugat-texasi úgynevezett „édes” olaj hordónkénti ára, és felkúszott egészen 43 dollár fölé. (Emlékeztetőül: nagyjából egy évvel ezelőtt még 110 dollárt adtak egy hordóért.) A megnyugtatóbb tőzsdei hírek hallatán azonban a félelmek még nem múltak el teljesen. Ez nem véletlen, hiszen az utóbbi hónapok piaci tendenciái a 2008-as pénzügyi krízis legrosszabb időszakához hasonlítanak.

A fentiek láttán egyes szakértők egyenesen úgy fogalmaztak, hogy „a világgazdaság tulajdonképpen krízisüzemmódba kapcsolt” – olvasható a német Die Welt idevágó elemzésében. A vészjósló áresési tendenciák jól szemléltethetők a Thomson Reuters Indexen is. Olyan alapanyagok, mint a kőolaj, az alumínium, a búza vagy a szójabab, 2009 első hónapjaiban érték el a legalacsonyabb értékeiket, vagyis a 2008-ban kezdődő gazdasági világválság legkritikusabb szakaszában. Az utóbbi hónapokban ezeket a negatív csúcsértékeket közelítették meg a tőzsdei árfolyamok. A már említett texasi olaj például augusztus közepén már csak 42 dollárt ért a Thomson Reuters Index szerint barrelenként (itt 159 liter 1 barrel), 2009-ben pedig ez az ár 34 dollár volt. 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!