A Financial Timesnak adott legutóbbi interjú-jában Soros közölte: az európai vezetők úgy tekintettek Ukrajnára, mint „egy bajbajutott országra a sok közül”, és nem vették észre, hogy ezzel az Európai Unió keleti határait és maga az EU fennmaradását is nagyobb veszélynek tették ki, mint például az egész görög fiaskó.
Soros és Ukrajna kapcsolata nem új keletű: már 1990-ben alapítványt hozott létre a keleti országban és hirdette, hogy a térség megérett a befektetésekre. Nemrég pedig azzal hozták hírbe, hogy esetleg az ukrán jegybank következő elnökét tisztelhetjük benne… Most pedig, legújabb – mindössze néhány napja publikált – írásában, az Új politika Ukrajna megmentésére című esszében a nyolcvannégy éves üzletember kifejtette: a Moszkvát sújtó szankcióknak jóval mélyebbre és messzebbre ható következményei vannak, mint azt valaha is gondoltuk.
Soros már 2014 tavaszán a következőket mondta az orosz–ukrán helyzetről: „Oroszország egy egyre növekvő fenyegetés az unióra nézve, de én hiszek abban, hogy ez össze is kovácsolhat bennünket.” A helyzet sajnos azóta sem javult. Sőt, az önbeteljesítő deflációs és recessziós félelmek, valamint az olajárak beszakadása miatt az eredetileg 100 dolláros hordónkénti árfolyammal megtervezett orosz költségvetés most olyan nyomás alá került, amelyre 1998 óta nem volt példa. Most azonban az adósság jelentős része a magánszektorban halmozódott fel, így Oroszország teljes fizetésképtelensége „sem volna meglepő” – állítja Soros. Ez pedig azt jelentené, hogy a globális defláció és az ISIS elleni harc tetejébe egy orosz csőd komolyan megrengetné a világgazdaságot, élén a sebezhető euróval. Egy ilyen állapot ugyanakkor hatalmas érvágás volna az oroszokat hitelező európai bankoknak is – tette hozzá. Egy orosz összeomlás mind stratégiai, mind gazdasági kockázatot jelentene az EU számára, különösen azt látva, hogy Moszkva politikája – a gazdaság megingásával párhuzamosan – egyre agresszívabb nacionalizmusba csap át. A nyugati világ egyfelől mindent megtesz azért, hogy elkerülje a háborút, ám ha nem jól egyensúlyoznak a szankciókkal és a segélycsomagokkal, könnyen a harcmező kellős közepén találhatják magukat – írta legutóbb Soros György.