Hazánkban 2040 és 2050 körül várhatóan már 70 év lesz a nyugdíjkorhatár – ha nem több –, és várhatóan egy aktív dolgozó tart majd el két nyugdíjast (ma ez az arányszám még 1,3). Minden józan logika szerint ez jelentősen csökkenti majd az állami nyugdíjak mértékét is. Felejtsük el, hogy egy 200 ezres nettóval majd havi 150-160 ezer forint jut öreg napjainkra – harsogják a szakértők. Igazuk van. De itt is halkan megjegyezzük, hogy 2013-ban az átlagnyugdíj (95616 Ft) éppen alig 10000 forinttal volt magasabb, mint a 2012-es létminimum (85960 Ft). Tehát országos szinten ma sem állunk túl jól! Az olló pedig – a rend kedvéért – nem tágul, hanem folyamatosan szűkül…
Persze minél hamarabb megyünk nyugdíjba, annál jobbak az esélyeink, és persze sokan azt hiszik, hogy ők majd megússzák, mert „én ezt már úgysem érem meg”. De van egy rossz hírünk: megéri, sőt túléli, úgy körülbelül 15-20 évvel. Ugyanis minden létező statisztika azt mutatja, hogy folyamatosan nő a hazai várható élettartam – mind a nők, mind a férfiak esetében. Tehát jobb, ha ezentúl két kulcsadat lebeg lelki szemei előtt: 30-40 év megtakarítás és 15-20 év felhasználás. Rendben, de akkor mennyit tegyünk félre havonta? És főleg hová, mibe?
A biztosítások és befektetések értékesítésével foglalkozó szakember szerint ahhoz, hogy megtudjuk, kinek milyen előtakarékossági vagy megtakarítási forma lenne megfelelő, először is szembe kell néznünk a tényekkel. Azaz nem ússzuk meg, hogy megértsük a trendeket, tendenciákat. No, nem a 10-15 éves múltbéli hozamgörbéket! Ma már sem ez, sem a tőkegarancia nem igazi hívószó! – mondja Egyed Ferenc. Így ma már nem lehet eladni befektetési termékeket. Valamit mégiscsak tanultunk 2008-ból… De még inkább tudatosítani kell magunkban a következőket: ma a magyar lakosság 80-85 százalékának nincs megtakarítása. A maradék szerencsés 15-20 százalék pedig általában felsőfokú végzettséggel rendelkezik, Budapesten vagy nagyvárosban él, 50 évnél idősebb és – természetesen – magas jövedelemmel rendelkezik. Ebből viszont egyenesen következik, hogy a mai fiataloknak nincsen félretett pénzük.