Az OECD hozzáteszi: az elmúlt 30 évben különösen meglátszott az egyéni jövedelmek közötti különbség, ahogy a GDP általános növekedésnek indult. „Nehéz nem észrevenni az élesen szétváló, egy főre jutó jövedelemadatokat (jövedelmi olló), amelyek már az 1980-as évek óta a legtöbb országban megfigyelhetők. Nagyon kevés ország kivétel ez alól” – mondta az OECD egyik gazdasági elemzője. Az egyik legerőteljesebb ilyen jellegű növekedés Kínában volt tapasztalható, ahol az úgynevezett Gini-index – amely a jövedelem- és vagyonelosztás egyenlőtlenségét méri – 1980 és 2000 között nagyjából megkétszereződött. A „szabály” alóli kivételt csak Japán – ahol egészen az 1950-es évektől alacsony szinten tartották az egyenlőtlenség mértékét – és Dél-Afrika jelentette.
Ahogy a világ lassan kezd kigyógyulni a valaha volt egyik legrosszabb – és egyben leghosszabb – válságából, a növekvő bérek most ismét elkezdtek stagnálni, és megint nemzetközi vita tárgyát képezi a jövedelemegyenlőtlenség. Egy nemrég megjelent, azóta már bestsellerré vált könyv (Thomas Piketty: Capital in the Twenty-First Century) témája is ezzel foglalkozik. A francia közgazdász-szerző azt állítja, hogy az egyenlőtlen vagyonelosztás jelensége nem véletlen, hanem a kapitalizmus alapvető velejárója, ami szükségszerűen társadalmi és gazdasági instabilitást okoz. Ennek kezelése pedig állami beavatkozások által lehetséges. Úgy tűnik, hogy ebben az IMF (Nemzetközi Valutaalap) is egyetért, hiszen 2014 januárjában egy jelentésükben azt írták, hogy „egyre növekvő számú bizonyíték támasztja alá, hogy a magas jövedelmi egyenlőtlenség hátrányos kimenetelű lehet, hiába akarják elérni a makrogazdasági stabilitást és növekedést”.
A különbségek viszont tapinthatók, és ezen még a 2008-as válság és az azt követő sokkhatás (leépítések és irreális banki bónuszok megvonása stb.) sem változtatott. Egy nemrég közzétett felmérés szerint 2013-ban a vezető amerikai vállalatoknál az ügyvezető igazgatók átlagban 296-szor többet kerestek, mint beosztottjaik. Egy idei CNBC-kutatás alapján pedig (25 000 embert kérdeztek meg világszerte) a válaszadók 76 százaléka gondolja úgy, hogy a felsővezetők és a beosztottak közötti fizetéskülönbség még 2014-ben is csak tovább növekedett. Sokkal meglepőbb tény viszont, hogy a vállalatvezetők többsége (57,5 százalék) mind a fejlődő, mind pedig a fejlett országokban egyetértett azzal az állítással, hogy „az ügyvezető igazgatók nem törődnek a növekvő egyenlőtlenség kérdésével, hiszen ők is ez által gazdagodtak meg”. „Ha az ügyvezetők és beosztottjaik fizetése közti erősődő törésvonal ennyire érzékelhetővé válik, akkor az a teljesítmény rovására mehet” – állítja Charles Cotton szervezeti tanácsadó. Ahogy a CNBC-nek elmondta: „Hogyha a dolgozók azt érzékelik, hogy rendre más szabályok vonatkoznak az alkalmazottakra, mint a felsővezetőkre, akkor ez előbb-utóbb hatással lesz az elkötelezettségükre, a motivációjukra és a teljesítményükre is. Ha úgy érzik, hogy nem korrekt a bánásmód – folytatta –, akkor nem lesznek elég motiváltak ahhoz, hogy jó munkát végezzenek. Az érzés, hogy a vezetőket jobban jutalmazzák a munkájukért, mint egy átlagos beosztottat, odáig vezethet, hogy az alkalmazottak elidegenedve érzik magukat, és nem bíznak a feletteseikben” – magyarázza Cotton. Valószínűleg véget vetne a társadalmi elégedetlenségnek, ha az emberek látnák, hogy az életszínvonaluk javulásnak indult, vagy ha látnák, hogy az év végi jutalmak korrektül lettek kiosztva a cégen belül – teszi hozzá a szakértő.
2014. 10. 10. (XVIII/41)
