hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kacsák és sasok
Motivátor lett a Wall Street farkasa

2014. 06. 16.
Csalj ki gyanútlan emberektől 200 millió dollárt, ülj pár évet miatta a hűvösön, majd keress még évi 100 milliót motivációs beszédekkel! Ez a Jordan Belfort-recept. Miből él ma a Wall Street farkasa?

„Győztes vagyok! Megérdemlem, hogy gazdag legyek! Gazdagnak születtem! Gazdag leszek!” – skandálta a tömeg a londoni ICC Auditoriumban Jordan Belfortnak, azaz a Wall Street farkasának előadásán. Eközben ő maga a pulpitus mögül buzdította a hallgatóságát: „Hangosabban, hangosabban!” – írta riportjában nemrég a Financial Times. Az emberek kurjongat­nak és összepacsiznak Belfort „önsegítő kur­zusán”, ami az előadó ígérete szerint a „meg­győzés mesterévé” teszi annak elvégzőit, akik – nem mellesleg – még irigyelt milliomosokká is válhatnak.

Tőzsdeügynökként Jordan Belfort a nyolcvanas és kilencvenes években vagyonokat kaszált, ám a befektetőit módszeresen átverte. Milliókat szórt el drogokra, partikra, jachtokra és sportkocsikra. A pályafutása alapját adó Stratton Oakmont brókercég tündöklése és bukása pedig eklatáns példája lett Belfort züllésének. (Lásd erről keretes írásunkat.) A cég röpke 6 éves működése során a legnagyobb, tőzsdén kívüli részvények kereskedésével foglalkozó amerikai brókercég lett. Csalásra és pénzmosásra épülő üzleti modellje miatt azonban szinte a kezdetektől fogva a nyomozó hatóságok célkeresztjében volt, amelyek végül le is csaptak rá. Belforték nagy­zolása és erkölcstelensége hírhedt volt: prostituáltakat hordtak az irodába, a céges bulikon pedig „törpehajítással” szórakoztatták a kollégákat. Ez volt a kokain és a Quāālude nevű népszerű antidepresszáns kora, és Belfort egyik fogyasztásában sem tanúsított önmérsékletet. A fékevesztett buliknak az amerikai pénzügyi felügyelet vetett véget, amikor 1998-ban lakatot tett a brókercég ajtajára. Ugyanebben az évben a Stratton két vezetőjét, Jordan Belfortot és Daniel Porusht többrendbeli bennfentes kereskedéssel, értékpapírcsalással, pénzmosással és összeesküvéssel vádolták meg. A „farkas” óvadékát 10 millió dollárban állapították meg. Hosszas jogi huzavona vette kezdetét ekkor, aminek csak 5 év múltán lett vége. Belfortot végül – 20 év helyett! – 4 év börtönbüntetésre ítélték, és ebből is mindössze 22 hónapot töltött le egy szövetségi börtönben. (Állítólag csak azért nem kapott 4 évnél hosszabb büntetést, mert együttműködött az FBI-jal, és több üzlettársa ellen is vallott. Saját memoárja szerint azonban csak a feleségét, „Hercegnőt” akarta megmenteni.) Mindemellett összesen 110 millió dollár kártérítés megfizetésére is kötelezték, annak a több ezer károsultnak a javára, akiket a cégén keresztül módszeresen megfejt.

Bűnbánat és intonáció

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!