hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ma egy emberélet olcsóbb, mint egy üveg bor
Közel 30 millió jogfosztott világszerte

2013. 11. 07.
 

Évszázadok alatt alig nőtt a rabszolgák száma világszerte, ami egyfelől biztató, hiszen soha ilyen „elenyésző” nem volt az arány a Föld teljes lakosságához képest, ugyanakkor szomorú is, hogy ma, 2013-ban a világ egyes pontjain már pár ezer forintért is megvásárolható egy emberi élet.

Egy ausztrál civilszervezet, a Walk Free Foundation idén publikálta először saját mutatószámát (GSI, azaz Global Slavery Index) a globális rabszolgaságról, annak helyi veszélye és gyakorisága alapján. „Rabszolga az, akit ember létére egy másik ember tulajdonaként kezelnek, adnak, vesznek, és ha kell, elpusztítanak” – olvasható a jelentés bevezetőjében. A modern rabszolgaság ugyanakkor ma számos formában jelenhet meg: emberkereskedelem, kényszermunka, de akár a hitelcsapdákat, a kényszerházasságokat, a szexipart és a gyerekkatonákat is idesorolhatjuk. Felmérések szerint ma egy ember átlagosan hat évet tölt el rabszolgaként az élete során. Ezután az illető vagy megszökik, vagy visszafizeti az adósságát, vagy egyszerűen meghal.

A 162 országot bemutató jelentés szerint ma összesen 29,8 millió rabszolga él a világon, közülük is a legtöbben Indiában, Kínában, Pakisztánban, Nigériában, Etiópiában, Oroszországban, Thaiföldön, Kongóban, Mianmarban és Bangladesben. A felsorolt tíz országban található a rabszolgák 76 százaléka – állítja a Walk Free Foundation. Csak Indiában egyedül 13-15 millió közé teszik a rabszolgák számát.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!