hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Száz éve jobban éltünk
Távolodik az osztrák életszínvonal

2013. 07. 18.
Bár a kormánypárti politikusok előszeretettel beszélnek arról, hogy fordulat történt hazánkban: Magyarország jobban teljesít, ezt azonban a statisztikai adatok nem igazolják. Sőt, Magyarország lassú leszakadása a régiós versenytársaktól továbbra is tart, mivel Lengyelországban és Szlovákiában, de Romániában is nagyobb növekedést várnak. Legutóbb az Orbán-kormánnyal nem ellenséges viszonyban álló közgazdászok is kijelentették, hogy – a kormányzati propaganda ellenére – Magyarország nem teljesít jobban.

A gazdasági várakozások szerint idén a magyar gazdaság 0,2 százalékkal növekszik, jövőre pedig ez a szám 1,4 százalék lesz. Azonban a régiós versenytársainktól nagyobb tel­je­sít­ményt várnak a szakemberek: így Lengyelországtól idén 1,1 (jövőre 2,2) százalékos, Romániától 1,6 (jövőre 2,2) és Szlo­vá­kiától 1,0 (jövőre 2,8) százalékos növekedést. Egyedül Cseh­ország számít kicsit kakukktojásnak, mert esetükben erre az évre 0,4 százalékos visszaesésről, de jövőre már 1,6 százalékos növekedésről szólnak a várakozások. (European Economic Forecast, 2013. május 3.)

Mindezek a számok azt mutatják, hogy Magyarország nem tudta ledolgozni azt a versenyhátrányát, amit az elmúlt évtizedekben szedett össze, mert a régiós országok GDP-je, mondhatni „vagyona” továbbra is, igaz, kis mértékben, de a magyarokénál mégis jobban gyarapszik. A recesszió véget ér ugyan Magyar­országon, de sokak szerint az év egészében csak „pozitív előjelű” stagnálás várható, jövőre pedig „lassabbak” leszünk, mint a szomszéd országok. A problémát az jelenti, hogy az évek alatt a régiós országokhoz képest összeszedett kis lemaradások jelentős különbséggé adódnak össze.

Ha a lengyeleket másoltuk volna, dúskálnánk a pénzben

Legutóbb Tölgyessy Péter, az SZDSZ egykori elnöke, a Fidesz volt politikusa egy hosszú, ötrészes cikkben elemezte a hazai közélet helyzetét, így például azt is, hogy a magyar gazdaság teljesítménye mennyire „befagyott” a régiós versenytársakéhoz képest. Az egykori politikus ritkán idézett statisztikai adatokat összegzett az Origón, és azokat a tanulmánya mellékletében publikálta. A Német Szövetségi Statisztikai Hivatal összevetése szerint a 2004-es uniós csatlakozás és 2008 között Szlovákia teljes növekedése 35,8 százalék, Lettországé 30,3 százalék, Csehországé 25,6 százalék, Lengyelországé 23,0 százalék, Szlovéniáé 22,2 százalék volt, miközben hazánk ugyanezen mutatója csupán 9,9 százalék.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!