„Izrael jobban teljesít…” így is kezdhette volna utolsó, június elején az izraeli parlament előtt tartott beszámolóját a 2005-ben amerikai közgazdászprofesszorból a Bank of Israel elnökévé avanzsált Stanley Fischer. Ám a rá jellemző szerénységgel nem az elmúlt nyolc év kisebbfajta gazdasági csodájának eredményeit sorolta, hanem az izraeli gazdaság még megoldatlan kihívásairól tartott előadást a megjelent politikusoknak. Mindezzel persze aligha lepte meg őket, akik a rendezvényen párthovatartozástól függetlenül egymást igyekeztek túllicitálni Fischer méltatásában. Nem véletlenül. Fischer monetáris politikája és válságkezelése alighanem hamarosan kötelező tantárgy lesz a világ közgazdasági egyetemein.
A hivatalától június 30-án megváló, idén 70 éves pénzügyi szakember ugyanakkor már izraeli jegybanki kinevezése előtt is nagyon komolyan jegyzett nemzetközi tekintélynek számított a szakmában. Az Afrikában (Zambiában) született Stanley Fischer a hatvanas évek elején még Londonban folytatott közgazdasági tanulmányokat, majd PhD fokozatát később a Massachusetts Institute of Technologyn (MIT) szerezte. Később néhány évet dolgozott a chicagói egyetemen, majd rövidesen visszatért a MIT-re, ahol professzori kinevezést kapott, s a közgazdasági tanszék vezetője lett. Többek között Fischer ténykedésének köszönhetően a hetvenes-nyolcvanas években a MIT-en – amelyet a mai napig a világ talán legjobb közgazdasági egyetemének tartanak – rendkívüli hatású közgazdasági iskola bontakozott ki. Ez az iskola mindenhonnan vonzotta a kiemelkedő tehetségű és a politika iránt nem kevésbé fogékony fiatalokat, akik az egyetemi tanulmányaik elvégzését követően a világ számos pontján kerültek a gazdaságirányítás kulcspozícióiba. Bármily meglepő, de a világ jelenleg két legbefolyásosabb pénzügyi vezetője, Ben Bernanke, amerikai Fed-elnök és Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke szintén ott végezte tanulmányait, s mindketten Fischer tanítványai voltak. Fischer már ebben az időben, elméleti közgazdászként is nagyot alkotott: a hetvenes-nyolcvanas években kidolgozott pénzügyi-közgazdasági elméletei és modelljei a mai napig megtalálhatóak számos ország monetáris irányításában, s a jelenlegi pénzügyi-gazdasági válság kezelésének elméleti háttere is jelentős részben az MIT közgazdasági iskolájában született meg, amelynek kialakításában Fischernek aktív szerepe volt.
Bár általában nem szokás az MIT-n professzori és tanszékvezetői állást feladni, a nyolcvanas évek végén Stanley Fischer mégis ezt tette. Úgy tűnik, az elméletek kidolgozása mellett azok gyakorlati megvalósítása legalább annyira érdekelte. 1988 és 1990 között még csak egy rövid, kétéves kitérőt tett a Világbankban, ahol alelnökként és vezető közgazdászként dolgozott, 1994-től azonban már hét évre szegődött el az IMF-hez, ahol annak második embereként tevékenykedett. Itt rendkívül értékes tapasztalatokra tett szert az 1994-es mexikói és az 1998-as ázsiai válságok során, amelyek kezelésében kulcsszerepe volt. Ugyan 2001-ben lejárt a mandátuma az IMF-nél, de az egyetemre már nem tért vissza. Ehelyett 2002-ben a Citibank ajánlatát fogadta el, s 2005-ig a világ akkori legnagyobb bankcsoportjának alelnökeként dolgozott. Itt, a Citigroup alelnöki székében találta meg Ariel Sharon, akkori izraeli miniszterelnök és Benjamin Netanjahu pénzügyminiszter ajánlata, amelyet habozás nélkül elfogadott. „Mindig is tenni akartam valami komoly dolgot Izraelért, s ilyen ajánlat az ember életében csak egyszer adódik” – nyilatkozta később döntéséről. Így lett az amerikai közgazdászprofesszorból a Bank of Israel kormányzója, holott akkoriban még izraeli állampolgár sem volt.
2013. 06. 28. (XVII/26)
