hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Spóroljon tízezreket minőségi nyílászárókkal!

2012. 09. 13.
Egy átlagos háztartás rezsiköltségeinek 40-60 százalékát a fűtésköltség teszi ki. Vagyis a jó hőszigeteléssel jelentős összegeket lehet megtakarítani. Itt az ideje kicserélni a nyílászárókat!

„A családok többsége már rájött arra, hogy a házuk, lakásuk hőszigetelését érdemes feljavítani, ám sokan még mindig úgy gondolják, hogy a nyílászárókat elég csak felújítani, jobb gumiszigeteléssel ellátni. Ez azonban távolról sincs így" - mondta lapunknak Bodó Róbert, a nyílászárók forgalmazásával, beépítésével és árnyékolástechnikával foglalkozó BodóRoló ügyvezetője. Hozzátette: a minőségi - de még elérhető árú - új műanyag nyílászárók beépítésével 20-30 százalékkal csökkenthetők a fűtési költségek, hiszen ezek hőátbocsátási tényezője sokkal kedvezőbb, mint az elavult technológiák esetében. Ráadásul használatukkal jelentősen kiszűrhető a zajártalom is. Mindehhez azonban a részletekre is oda kell figyelnünk.

„Fontos, hogy legalább 5 légkamrás ablakokat építsünk be, és arra is ügyeljünk, hogy az üveglapok között argon, vagy kripton gáz legyen, illetve a vasalat rendelkezzen rés-szellőzési funkcióval. Sok bosszúságtól megkímélhetjük magunkat, ha nem házilag próbáljuk beépíteni az ablakokat, hanem megfelelő képesítéssel rendelkező szakembertől kérünk tanácsot már a vásárlást megelőzően, és rá bízzuk a beépítést, valamint a szükséges beállításokat is" - mondta Bodó Róbert, aki hozzátette: a munkálatok nem igényelnek sok időt, akár egy családi ház nyílászáróit is egy nap alatt ki lehet cserélni.

A szakember hangsúlyozta: általában 4-5 év alatt megtérül az új nyílászárókra szánt összeg, ami egyúttal növeli az ingatlanunk értékét is. A beruházást követően nem csak a télen lesz melegebb a lakásunk, hanem nyáron is kevesebbet kell költenünk légkondicionálásra. Különösen, ha otthonunk árnyékolására is gondolunk.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!