hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Európa Achilles-sarka

2012. 05. 24.
Miközben egyre nő Görögország kilépésének esélye, az euróövezetnek már azzal a problémával kell foglalkoznia, hogyan mentse meg magát a valutát - írja a tekintélyes Economist a görög válság gazdasági vonatkozásairól.

Az euróövezet vezetői által még decemberben elfogadott 130 milliárd eurós második görög mentőcsomag, és az Európai Központi Bank 1 trillió (1000 milliárd) eurós, olcsó, hosszú távú kölcsöne ellenére ismét fenyeget a teljes összeomlás veszélye. Úgy tűnik, hogy Európa egyáltalán nincs felkészülve a rá váró megpróbáltatásokra.

Az idő azonban egyre sürget. A francia szavazók épp most választották meg François Hollande-ot elnöküknek azért, hogy változtasson azon a szigorú költségvetési irányon, amit előde, Nicolas Sarkozy, illetve a német kancellár, Angela Merkel szabott meg, és összpontosítson a gazdasági növekedésre. Merkel azonban rendíthetetlenül kiáll a pénzügyi stabilitási paktum mellett, de a frissen választott Hollande már nem teheti meg, hogy a jövő hónapban esedékes törvényhozási szavazásokon ne mutasson valami új irányvonalat támogatóinak. Az unió sorsában még ennél is fenyegetőbb veszélyt jelenthet a közelgő második görög választás, melyben a pártok a kormányalapításért küzdenek. A görögök zűrös kilépése az eurózónából, egy időben az eddig töretlen francia-német közös politika szétválásának esélyével, már minden érintettre hatással lehet (ennek nyomán a világgazdaságban jelentkező károk minden valószínűség szerint a legnagyobb kockázatot jelenthetik például Barack Obama újraválasztásában is). Ezenkívül még súlyosabb következményekkel járna, ha a görög járvány esetleg más eurózónabeli országokra is átterjedne, így elsősorban Portugáliára, Írországra vagy akár Spanyolországra és Olaszországra is.

Az Economist elemzése szerint rövid távon az eurózónának lassítania kellene a pénzügyi szabályokba való beavatkozásokon, több befektetésre lenne szüksége, lazítania kellene továbbá a monetáris politikán, és meg kellene erősítenie a pénzügyi tűzfalat. Középtávon további jelentős reformokra van szükség a túlméretezett jóléti államok átalakításának érdekében, illetve Európa-szerte fel kellene állítani egy jól működő banki döntéshozó szervezetet is. Ráadásul Hollande-nak a közeljövőben kompromisszumot kellene kötnie Merkellel: a gazdasági növekedést sürgető megállapodást egy pénzügyi paktummal is ki kell egészítenie. Azonban a Hollande által a választási kampányában beígért kamatcsökkentés, minimálbéremelés, és a 60 ezerrel több tanár foglalkoztatása inkább csak tündérmesének hangzik.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!