hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A kígyó a saját farkába harapott
Világgazdaság: megmentő kerestetik

2011. 07. 21.
A héten újabb csúcsot döntött a svájci frank árfolyama, ami, úgy tűnik, derékba töri a pozitív elemzői várakozásokat Magyarország közeli jövőjét illetően, és újabb növekvő terheket jelent honfitársaink jó részének, méghozzá azoknak, akik az alpesi devizában adósodtak el.

A nemzetközi üzleti világot gyakorlatilag július eleje óta „rég nem látott" bizonytalanság ural­ja. Az olaszok majdnem bedöntötték az eurót, Görögország államcsődjét már a legtöbben tényként kezelik, és mint Damoklész kardja lóg az amerikai kongresszus feje felett a fizetésképtelenség réme. Konkrét megoldásokkal viszont egyelőre még senki sem állt elő.

Hazai befektetési szakemberek azzal kalkuláltak, hogy az idei adóváltozások már a második félévben éreztetik majd hatásukat a magyar megtakarításokban, ezt azonban jórészt felemészti a hét elején 238 forintra ugró svájci frank. Egy erős svájci frank elsősorban a magyarok fogyasztását érinti - mondta Orbán Gábor, az Aegon Alapkezelő kötvényüzletág-vezetője, amikor a hazai hatásokról kérdeztük. „A rendelkezésre álló jövedelem drámai­an csökkenhet, és ezzel párhuzamosan az óvatossági motívum is megerősödhet. Az emberek jobban megnézik, hogy mire költenek - már csak a további árfolyam-növekedéstől való félelem miatt is. Ami pedig a lakáshiteleket illeti: több adósságleírás, több adósságcsökkentési akció várható" - foglalta össze a lehetséges következményeket a kötvénypiaci szakértő. Az erős frank a belföldi vásárlási kedv mérséklésén keresztül visszafogja az inflációt, de - sajnálatos módon - fékezi a gazdaság növekedését is.

Számítások szerint május óta a magyar háztartások mintegy 600 milliárd forintot buktak a svájci frank árfolyam-emelkedésén. Nem csoda, hiszen a lakosság hiteleinek kétharmadát ebben a devizában jegyzik. A magyar kormány aktuális hitelmentő programja talán enyhíthet ezen az állapoton, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy a hitel-visszafizetések elmaradásában jóval nagyobb szerepet játszik a munkahely elvesztése, mintsem a törlesztőrészletek megemelkedése. Nagyobb segítséget jelentene tehát, ha az emberek általános létbizonytalansága csökkenne. Az MKB Bank elemzése kimutatta, hogy egy 10 százalékos frankdrágulás 80 milliárd forint körüli mínuszt jelent a fogyasztásra szánt összegekből, és 1 százalékkal fogja vissza a kiskereskedelmet. Ilyenkor elsősorban a nagy értékű, tartós javak iránti kereslet rendül meg, de rossz jel, hogy hónapok óta már a ruházati szeg­mens is gyengélkedik, ami eddig nagyobb tűrőképességet mutatott.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!