Közel 400 milliárd forintot várnak ettől az új adónemtől. Mihez hasonlítható ez az összeg, milyen más adónem produkál ma ilyet – éves szinten?
–ŰA tervezett új adó nagyságrendje az iparűzési adó tömegéhez mérhető. De sikeresen adóztatni csak úgy lehet, ha pontosan meghatározzuk, hogy mi az adóztatandó termék, mi az adó alapja?
Hogyan lehetne pontosan meghatározni az érintett termékeket?
–ŰEz lehetséges például úgy is, hogy az egészségtelennek minősített összetevőket határozzák meg, és egy adott egységre vetítve mondják meg, hogy ha a termék tartalmaz bizonyos mennyiségű egészségtelen összetevőt, akkor azt meg kell adóztatni. De mindez óriási többletadminisztrációval járna. Először minden terméket minősíteni kellene, hogy az adó alá tartozik-e vagy sem, majd azokat elkülönítve is kellene nyilvántartani. Így viszont – a nyilvántartásba vétellel – meglenne az adókivetés alapja is.
Jégkrém, fagylalt, csokoládé… Így kezdődik a kormányzati munkaanyagban az „egészségtelen élelmiszerek” felsorolása. Ezt a koncepciót már a dietetikusok is kritizálják, hiszen – mondják – mindig az adott személy étrendjét kell vizsgálni, nem magát az árut. Ön szerint hogyan lehetne ezt a listát objektíven összeállítani?
–ŰAzt, hogy melyik termék kerül a listára, nem lehet aggályok nélkül meghatározni, mert a megismert listában szereplő ételek akár egészségesek is lehetnek, illetve lehetetlen besorolni azokat elnevezésük, csomagolásuk alapján.
Például az étcsokoládénak tudományosan bizonyított az előnyös élettani hatása.
–ŰValóban, de ilyen lehet számtalan „édesipari lisztes áru” is (idézetek a kormányzati munkaanyagból – a szerk.) Ha a „növényi olaj” egészségtelen, akkor a disznózsír, a párizsi, a szalonna, a kolbászfélék is – bár ezeket nem nevesíti a kormányzati leírás. Tehát ami nem szerepel a listán, az egészséges? A „bizonyos szendvicsek”-et hogyan soroljuk be? Van erre hiteles, tudományosan megalapozott és széles körű, nemzetközileg is konszenzusosan elfogadott terméklista? Nincs. Tehát az állam azt adóztat, amit akar.
Fontos kérdés ebben az esetben, hogy ki fizetné meg ténylegesen az adót: a gyártó, a kereskedő, esetleg a fogyasztó?
–ŰMivel nem minden termék előrecsomagolt, valószínűleg a kereskedő, illetve a vendéglátós fizetné, mivel náluk lehet „tetten érni” a nem belföldi származású termékek esetén is az adó tárgyát. De még ezt is meg lehetne kérdőjelezni, mivel ekkor még nem adták el a terméket, a fogyasztó még nem fizetett érte, vagyis még nem károsította magát az egészségtelen étellel. Ha azonban a fogyasztó vásárlása után kellene az adóalapot megállapítani, akkor az ilyen termékekről folyamatos mennyiségi nyilvántartást kellene vezetni. Ez a vonalkódos értékesítés esetén, valamint az egyes nagyobb vendéglátóhelyeken – a naprakész mennyiségi nyilvántartás miatt – megoldható. Kis boltokban és a kisebb vendéglátóhelyeken azonban jellemzően nem áll rendelkezésre ilyen rendszer; nekik ki kellene alakítaniuk egy külön nyilvántartást, majd az adóbevallások előtt mindig külön leltározni azt. Az adóalapot így a ténylegesen értékesített mennyiség alapján lehetne megállapítani. De ez mind költség: plusz munkaerő vagy plusz munkaidő – amit természetesen a fogyasztóval fizettetnek majd meg.
Hogyan ellenőrizheti majd mindezt az állam?
–ŰHatékonyan sehogyan sem. Jó példa erre a – hasonlóan bonyolult – környezetvédelmi termékdíj szinte nem létező ellenőrzése, aminek következménye, hogy sokan be sem vallják ezt az adót. Meg kellene azonban fontolni, hogy mindez valóban hatékonyan támogatná-e az egészségesebb életet, vagy csak adóbevételre van szükség. Én az utóbbit vélem mögötte.
Milyen reakciók, illetve mellékhatások várhatók mindezek tükrében?
–ŰA munkaanyag listájában szereplő tételek jelentős része olcsó napi élelmiszer, és ezt túlnyomóan azok veszik, akik az egészségesebbet nem tudják megfizetni. Ha ezek ára megemelkedik a hamburgeradó miatt, akkor ez a réteg a még olcsóbb, és feltehetőleg még inkább egészségtelen termékek felé fordul. Ez elvileg azonban – az alacsonyabb fizetett ár okán – a bevezetendő adót is csökkenti. Álságos azt mondani annak, aki csak az egészségtelen élelmiszereket tudja megvenni, mert nem futja neki másra, hogy járuljon hozzá jobban az egészségügy kiadásaihoz, mert ő vélhetően többe kerül majd az egészségügynek.
A forgalmazók jelentős része – főleg a kiskereskedők és a vendéglátósok – nem fogja majd felvállalni az ilyen termékek jelentős részének a legális beszerzését, értékesítését, így tovább növelik majd a feketegazdaságot. Mások – ha megegyeznek a gyártókkal – nem valós összetétel feltüntetésével, vagy más elnevezéssel hoznak majd forgalomba ilyen adóteher alá eső termékeket. Megint mások vélhetően egyáltalán nem árusítják majd ezeket a termékeket. Ezzel szűkülni fog a termékválaszték, habár a fogyasztás visszaszorítása nem lehet cél, hiszen az alapvetően adóbevétel-kieséssel jár. (Például az áfa kiesésével – a szerk.)
Nemzetközi zsíradó-trendek
Az egészségre káros hatású élelmiszerek megadóztatása nem új keletű találmány. Az elhízás következtében kialakuló egészségügyi problémák kezelése hatalmas összegeket von el évente az állami költségvetésből, ezért az államok polgáraikat egyre gyakrabban az egészségtelen ételek – így például a gyorséttermek kínálatának, túlzottan zsíros, cukros és sós ételek, üdítőitalok – adóterheinek növelésével próbálják egészségesebb életvezetésre bírni.
A nemzetközi trendeket látva megállapíthatjuk, hogy a beszedett adót a kormányok általában vagy az egészségügy támogatására, vagy különböző felvilágosító kampányok megvalósítására fordítanák. Az egészségtelen termékek többletadójának („fat tax”, azaz zsíradó) ötletéről elmondható, hogy nem aratott osztatlan sikert. Az Egyesült Államokban, Európában, de Ázsia egyes országaiban is komoly vitákat váltott ki az adónem bevezetésének kérdése a polgárok, a szakértők, de még a törvényhozók körében is. Valódi korlátozások mindeddig csak az USA-ban és Dániában kerültek bevezetésre.
Az Egyesült Államokban a Center for Disease Control and Prevention statisztikái alapján az elhízás okozta egészségügyi problémák kezelése évi 147 milliárd dollár egészségügyi kiadást produkál. Ennek visszaszorítására az Obama-adminisztráció a gyorséttermek, a zsír és a cukor, valamint a szénsavas üdítőitalok megadóztatását („sin taxes”, azaz bűnadók) tűzte ki céljául. Jelenleg 33 államban adóztatják a cukrozott üdítőitalokat, azonban a jelenlegi adókulcs túl alacsony ahhoz (átlag 5,2 százalék), hogy a fogyasztásban a kívánt eredményt elérje. New York állam – a tervek szerint – most 18 százalékos adóterhet fog kivetni az üdítőitalokra.
Dániában megnövelték a jégkrémek, édességek, csokoládék, cukorkák, üdítőitalok adókulcsát; továbbá a kormány a közeljövőben különadót vezetne be az „egészségtelen” élelmiszerekre. Az adó alapja az élelmiszerek telítettzsírsav-tartalma. Az adó azon élelmiszereket sújtaná, melyeknek telítettzsírsav-tartalma meghaladja a 2,3 százalékot. A dán adó mértéke 16 korona, mintegy 2,15 euró egy kilogramm telített zsírra. Az adófizetés alól mentesülnek azok a vállalkozások, melyek éves forgalma az adóval érintett élelmiszerekből nem éri el az 50 ezer dán koronát.
Franciaországban – annak ellenére, hogy az olaszok után a franciák Európa legsoványabb emberei – nemrég a kormány is napirendre tűzte a túlzottan zsíros, cukros és sós ételek megadóztatását. Az adó az egészségtelen élelmiszerek mellett a gyorséttermeket, pizzériákat is érintette volna. A tervek szerint a kormány 5,5 százalékról 19,6 százalékra, azaz több mint háromszorosára növelte volna az adott termékeken a forgalmi adó összegét. A tervezett adó a pénzügyminisztérium ellenállásába ütközött, és elhalasztásra került. A szakértők véleménye szerint az élelmiszerek adójának növelésével a vásárlási kedv és a kiskereskedelmi forgalom is csökkent volna. Ez utóbbi pedig jelen körülmények között nemkívánatos, hiszen a csökkenő vásárlóerő már napjainkban is jelentős fejtörést okoz a francia vezetésnek.
Németország 2010-ben elutasította az egészségtelen ételekre kivetett adó bevezetését, helyette az egészségtelen életmód ellen elsősorban információs kampányokkal küzdenek. Ennek egyik eleme, hogy az iskolákban felhívják a gyerekek figyelmét a veszélyekre, valamint a közétkeztetésben az egészséges táplálkozásra helyezik a hangsúlyt. A helyi települések úgynevezett Egészségnapon hívják fel a lakosság figyelmét a megfelelő étkezés fontosságára.
Romániában a kormány 2010 márciusában tervezte bevezetni az egészségtelen ételek adóját. A tervek szerint a gyorséttermek ételkínálata, magas zsírtartalmú ételek, chipsek, üdítők, csokoládé és más édességek kerültek volna az adózó termékek listájára. Az adóból befolyó jövedelmet az egészségügy támogatására és fejlesztésére szánták, a javaslat azonban nem kapott megfelelő politikai támogatást – sőt, kiváltotta az élelmiszeripar és a közvélemény heves tiltakozását is –, így az adó bevezetését elhalasztották.
A Tajvanon élő gyermekek 25-30 százaléka túlsúlyos, ezért a kormány tárgyalja az egészségtelen ételekre kivetett adó bevezetésének a lehetőségét. A csomagot kiegészíti az egészségtelen ételeket propagáló reklámok betiltásának javaslata is.
A Kanadában élő emberek kétharmada túlsúlyos, ezért jelenleg a kormányzat szorgalmazza az egészségtelen élelmiszerek megadóztatását. Annál is inkább, mert – a British Columbia statisztikái alapján – az elhízás okozta egészségügyi költségek 6 milliárd kanadai dollár kiadást eredményeztek az éves költségvetésben. Kanada jelenlegi tervei között a cukrozott üdítőitalok megadóztatása szerepel. Terveik létjogosultságát a Yale Egyetem dietetikusainak egyik tanulmánya is alátámasztja: a felmérés szerint a szénsavas üdítőitalok 10 százalékos áremelkedése 8-10 százalékos fogyasztáscsökkenéshez vezetett.
(Összeállította: Kerkuska Viktória)
2011. 04. 08. (XV/14)
