hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Tízezermilliárdokba kerül a Nyugat fenntartása

2010. 11. 12.
Az IMF (Nemzetközi Valutaalap) legújabb számításai szerint a világ 15 legfejlettebb gazdaságának jövőre összesen több mint tízezermilliárd dollár finanszírozási igénnyel kell majd számolnia.

Ennyit tesznek majd ki ugyanis a lejáró államkötvényekhez kapcsolódó kifizetések és a költségvetési deficitek. Ez összességében 7 százalékos pluszt jelent az idei évhez képest (míg több ország esetében relatív csökkenést), és átlagosan az éves gazdasági termelésük 27 százalékának felel meg. Az IMF megállapítása szerint a második világháborút követő időszak óta nem volt ilyen magas ez az összeg, habár – el kell ismerni – a „túl sok” fogalma azóta már többszörösen átíródott. Annyi bizonyos viszont, hogy ez a pénzügyi kockázatok növekedését vetíti előre.
Japán esetében beszélhetünk a legnagyobb ugrásról: finanszírozási igénye a GDP 60 százalékához közelít majd jövőre (az idei arány: 52-53 százalék). Hasonló a kép az Egyesült Államok esetében is, de itt csak néhány százalékpontnyi a különbség: 2011-re már a 28 százalékot verdesi, míg idén csak 25-26 százalékos. Egyedül Írország esetében beszélhetünk igen jelentős negatív különbségről. Itt az idei arányszám (közel 40 százalék) felére, a nemzeti össztermék 20 százalékára esik vissza a finanszírozási igény. A legkisebb GDP-arányos szükséglettel Ausztrália büszkélkedhet majd: a szigetországnak szükséges közel 60 milliárd dollár az éves bruttó össztermelés mintegy 5 százalékát jelenti.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!