hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nincs apelláta!
Az APEH szedi be az iparűzési adót

2009. 07. 03.
A héten elfogadta az Ország-gyűlés a 2010-es adócsomagot, megszorító intézkedéseivel együtt. A javaslatokban szerepelt többek között az is, hogy 2010-től az iparűzési adót ne a helyi önkormányzatok szedjék be, hanem az APEH.

A kormányzati javaslat hallatán először maguk az önkormányzatok kapták fel a fejüket, hiszen bevételük jelentős részét képviseli a helyi vállalkozóktól beszedett iparűzési adó. A legtöbb polgármester azzal érvelt, hogy az új intézkedés által ellenőrizhetetlenné válik majd a bevételek beérkezése és mértéke is. Borkai Zsolt győri polgármester az önkormányzatok függetlenségének sérülését vetítette előre, és kijelentette: ha a rendeletet elfogadják, arra fogja kérni a köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a javaslatot.
Oszkó Péter pénzügyminiszter álláspontja szerint az áthelyezés célja az „egyszerűsítés”. A Kormányszóvivői Iroda nyilatkozata szerint az önkormányzatok továbbra is megkapnák a bevétel száz százalékát, és az adómérték, valamint a kedvezmények megállapítása is hatáskörükben maradna, csupán a bevallások fogadása és a beszedés kerülne át az APEH-hez. A bevételek azonban így könnyen későn érkezhetnek, ami megnehezíti a tervezést, és likviditási problémákat is okozhat.
Az elszánt önkormányzatokkal való tárgyalások után a kormány némileg módosította javaslatát: az átutalás a befizetési esedékességet meg­-előző munkanapon meg fog történni a bevallások alapján, vagyis a központi adóhatóság kvázi előfinanszírozza a helyi önkormányzatokat, a különbözetet pedig – ha van – később rendezik. Az önkormányzatok tehát fellélegezhettek.
„A vállalkozóknak alapvetően kedvező lenne a változtatás, ugyanis az elektronikus adóbevallások nagyban megkönnyítik a vállalkozók és könyvelőik munkáját is” – fejtette ki véleményét lapunknak Földesi Emma.
A Magyar Könyvvizsgálói Kamara Hajdú-Bihar megyei szervezetének elnöke hozzátette: tapasztalatai szerint az önkormányzatok számára meghatározott nyilvántartási rendszer nehézkes, így a bevallások benyújtása és a folyószámla-lekérdezés is körülményes. Ha viszont a rendszer az APEH-hez kerülne, alkalmazható lenne rá a már jól bevált elektronikus adóbevallás módszere. Így a befizetések „könnyen nyomon követhetők lennének, és ezáltal csökkenne a hibázási lehetőség, illetve egyértelműen jobban lehetne kontrollálni a túlfizetéseket is”.
A „könnyítés” azonban nem ilyen egyértelmű, ugyanis a helyi önkormányzatok közvetlenebb kapcsolatban állnak az ott adózó vállalkozásokkal, és jobban odafigyelnek a tőlük származó bevételekre, mint egy távolabbi, regionális apparátus – emlékeztetett Földesi Emma. Ha például egy kistelepülés fő munkaadója átmeneti nehézségek miatt átütemezést kér helyi adójának megfizetésére, nagyobb valószínűséggel kapja meg, mintha azt az APEH-nél kérte volna. Ugyanakkor tény, hogy a központi adóhatóság szakmailag sokkal felkészültebb az ellenőrzésre, behajtásra. A változás esetén számítani lehet arra, hogy a helyi adók behajtása késedelem vagy nemfizetés esetén sokkal radikálisabb lesz.
A változás további hatása, hogy az eddig az iparűzési adó beszedésével foglalkozó apparátus a 2009-es bevallások feldolgozása után feleslegessé válik. Glant Csaba, az APEH Észak-Alföldi Regionális Igazgatóságának ellenőrzési szakigazgatója arra hívta fel a figyelmünket, hogy egy ilyen változás esetén az adóhivatalnak fél éve van a felkészülésre. Ez idő alatt meg kell valósítania a szükséges informatikai fejlesztéseket, integrálni kell az új feladatot a szervezetbe, és meg kell ismertetni a személyzettel az új jogszabályokat.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!