Az első félévben 30 százalékkal több cég ellen indult felszámolási eljárás, mint egy évvel korábban. A csődhullám az idén 7390 céget érintett, de koránt sincs vége a drámának - mondta megkeresésünkre Csorbai Hajnalka, az Opten Kft. stratégiai igazgatója. „A felszámoláshullám még emelkedőben van, amit jól mutat, hogy amíg az első félévben 22 százalékos volt a növekedés 2008 első negyedévéhez képest, addig a második negyedévben a növekedés már 39 százalékos. Ennél is nyugtalanítóbb, hogy a válság kezdete óta csaknem 40 százalékkal magasabb a felszámolás alá kerülő társaságok árbevétele, vagyis egyre nagyobb cégek mennek tönkre. „Ez azt jelenti, hogy messze nem beszélhetünk még a válság végéről, mert minél nagyobb cég megy tönkre, annál több kifizetetlen beszállítót és más hitelezőt hagy maga után."
Nemcsak az a probléma tehát, hogy a szaporodó cégbezárások miatt egyre többen kerülnek az utcára, hanem az, hogy nagyobb cégek is bedőlnek, és magukkal ránthatják a beszállítóikat, ami újabb cégeket és az alkalmazottaikat érinti. Így egyre nagyobb űrt és kifizetetlen számlát hagynak maguk után. Így még inkább nő a körbetartozás, ami miatt a közeljövőben újabb csődhullámra kell számítani - vetítette előre Csorbai Hajnalka.
Hatalmas összegek vonulnak ki a gazdaságból - tette hozzá. Amíg tavaly egymilliárd forint „esett" ki a GDP-ből a felszámolások miatt, addig az idén az első félévben ennek közel a háromszorosa.