hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Cammogó ütemben

2009. 07. 25.
A második negyedév eredményei láttán egyre több az optimistább, ám mindazonáltal óvatos előrejelzés a válság végét illetően. Több szakértő szerint a mélyponton túl vagyunk, és a növekedés akár már a következő évtől elkezdődhet. Az egyes régiók azonban eltérő mértékben térnek majd magukhoz, és sok függ a pénzügyi szabályozások szigorításának véghezvitelétől is.

Az OECD jelentése szerint a világgazdaság lassacskán túllép a háború utáni történelem legrosszabb recesszióján. A 30 iparilag legfejlettebb országot magába tömörítő szervezet szerint a tagországok gazdasága ebben az évben még várhatóan 4,1 százalékkal csökken, ám hozzáteszik: a helyreállás folyamata várhatóan törékeny lesz majd még egy ideig. Ami Európát illeti, az OECD szerint az Egyesült Királyság gazdasága meredeken zuhant, a termelés várhatóan 4,3 százalékkal csökken majd 2009-ben. 2010-re nulla százalékos növekedést jósolnak a briteknek, a jövő évi költségvetési deficit pedig elérheti a 14 százalékot. A világgazdaság növekedése tekintetében az idén 2,2 százalékos csökkenésre számítanak az elemzők, a fejlett gazdaságok viszont jövőre elindulhatnak a növekedés útján – igaz, még csak cammogó, mintegy 0,7 százalékos ütemben.
Az OECD szerint „úgy tűnik, a legrosszabbat sikerült elkerülni”. A szervezet nemcsak előrejelzéseit javította át optimistábbra, hanem arra is felhívta a figyelmet, hogy a helyzet további romlásának a kockázata is csökkent, de az előrejelzések pesszimistábbak az eurózónát és a briteket illetően. „Az eurózónában a helyreállás jelei még nem láthatók egyértelműen, főként az ingatlanpiaci buborék, a pénzügyi szektort ért érvágások és az export visszaesése miatt. Ezenkívül a munkanélküliség 10 százalék fölé emelkedhet a briteknél, valamint az eurózónában és az Egyesült Államokban is.
„Az igazán katasztrofális végkimenetel most már távoli kockázat lett csupán” – állítja Jorgen Elmeskov, az OECD vezető közgazdásza. A deflációnak és a harmincas évek eseményei megismétlődésének az esélye most már elhanyagolható.
Az OECD szerint kemény intézkedésekre lesz még szükség az állami költségvetési hiányok csökkentése érdekében, és arra sürgeti a kormányokat, hogy tervezzék meg az intézkedéseket, még akkor is, ha azokat csak a gazdasági helyzet javulásakor lehet majd bevezetni.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) is hasonló prognózissal állt elő a közelmúltban. 2010-re 2,5 százalékos globális növekedést jósolnak, ami magasabb, mint az áprilisi, 1,9 százalékos becslésük, és a növekedést nagyrészt Kínától és Indiától várják. A stabilizáció egyenetlen, a helyreállás pedig lassú lesz az IMF szerint. A szervezet úgy véli, a globális termelés csökkenése valószínűleg megállt az elmúlt néhány hónapban, de ez majdnem teljesen Kínának és Indiának volt köszönhető. A globális pénzügyi rendszer kockázatai az áprilisban megállapított magas szinthez képest mérsék­lődtek, de még mindig maradtak sebezhető pontok.
Az állami beavatkozásoknak köszönhetően a pénzügyi feltételek a vártnál többet javultak, a közelmúltbeli adatok pedig azt sugallják, hogy a gazdasági tevékenységek hanyatlása mérséklődött, bár ez régiónként változó. A jegybankok és kormányok beavatkozása sikeresen stabilizálta a bankok helyzetét. Az IMF szerint az ilyen intézkedések csökkentették a Lehman Brotherséhez hasonló újabb rendszerösszeomlások esélyét.
A Business Week című amerikai pénzügyi magazin elemzése szerint a Kínába, és más feltörekvő piacokra irányuló export segít majd stabilizálni az amerikai gazdaságot, de az amerikai kereslet még nem lesz elegendő a globális növekedés támogatására.
A Bank of America–Merrill Lynch londoni befektetési kutatócsoportjának júliusi jelentése szerint a globális gazdasági visszaesés a második negyedévben véget ért, és a harmadik negyedévtől lassú és törékeny növekedés kezdődött. A szervezet jövőre már 3,7 százalékos egész évi világgazdasági növekedést vár.
Az Economist Intelligence Unit (EIU) szerint is túljutott a világgazdaság a recesszió mélypontján. A raktárkészletek visszatöltése és a központi ösztönző programok hatása következtében a globális növekedési ütem eleinte várhatóan nekilódul majd, ám a cég szerint a recesszió előtti növekedési ütem még több évig nem várható el. Az EIU – vásárlóerő-paritáson számolva – jövőre 2,1 százalékos, 2011-re pedig 3,4 százalékos világgazdasági növekedést jósol a 2006-ban és 2007-ben mért 5,0 százalékos ütemek helyett.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!