Ha nem lenne önmagában elég a világgazdasági válság és annak minden következménye, a kormány ráerősít a helyzetre egy-két lapáttal. Igaz, hogy néhány tízmilliárd forint megspórolható a lakáshoz jutást könnyítő szocpol megvonásával, és néhány tízmilliárd beszedhető az ingatlanadó bevezetésével, ezekkel a „húzásokkal" azonban egy egész ágazatot padlóra lehet küldeni, több tízezer munkahelyet meg lehet szüntetni, és akkor még nem beszéltünk a hosszú távú demográfiai következményekről. Azokat, akik eddig nem éltek még a szocpollal, a megszűnés annyiban érinti, hogy most kapkodniuk kell, hogy elcsípjék a végén a lehetőséget. Azoknak viszont, akik még csak most tervezik a családalapítást, alapjaiban rengetheti meg a jövőjüket. Főként igaz ez abban az esetben, ha csupán a szocpol lehetett volna az önrészük. Így a támogatások elvesztése éppen a jövő generációját felnevelő, leginkább rászorult fiatalokat érinti hátrányosan, kedvezőtlen esetben akár tartósan ki is szoríthatja őket az ingatlanpiacról.
Pedig ez utóbbi ettől függetlenül is pengeélen táncol. A hitelek megdrágulásával tömegek számára befagyott a hitelhez jutás lehetősége, ezzel párhuzamosan visszaesett az ingatlanforgalom. A gazdasági válság kiterjedésével sajnos egyre több ember veszíti el az állását, ami kritikussá teszi az amúgy is a tűréshatárig feszülő havi törlesztésképességet. Ha az állástalanok és a fizetőképtelenek száma elér egy kritikus tömeget, elindulhat az a folyamat, ami az USA-ban megtörtént, és elindította világ körüli útjára a válságot. Ebben az esetben tömegesen válnának eladóvá lakások, házak, ami miatt a mélybe süllyednének az árak, ellehetetlenülne az ingatlanpiac.
Nemcsak a hitelfelvevők veszítenék el az otthonaikat, hanem az ingatlankereskedők is lehúzhatnák a redőnyt, de az építtető és az építőanyag-gyártó cégek is sorra csődbe kerülnének. Ezen ágazatok „leülése" pedig nemzetgazdasági szinten is komoly kiesést jelentene.
2009. 05. 08. (XIII/19)
