hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nincs malacuk
Áremelkedés a húspiacon

2008. 05. 26.
Bajban vannak a sertéssel, baromfival, juhokkal foglalkozó állattartó gazdák. A friss takarmányra májusig várni kell, addig marad a csillagászati áron mért tavalyi kukorica, búza. Az idén talán kegyesebb lesz a természet, a hús árának további emelése azonban elkerülhetetlennek látszik.

A friss széna már szárad, a kukorica, a búza, illetve a különböző tápok ára
is az egekbe szökött. Kiss bácsi, a békési takarmányboltos sóhajtozva mondja,
alig van forgalmuk, noha ebben a tavaszi időszakban valaha a malactáp
slágertermék volt. A visszaesett érdeklődés is azt bizonyítja, hogy egyre
kevesebben vásárolnak malacot, és alig néhányan foglakoznak háztáji
sertéstartással. Egy mázsa kukoricáért 7500, búzáért 8000-8500 forintot kérnek a
kereskedők, míg a malac, a hízó és a baromfitáp mázsájáért 10-12 ezer forintot
kér el a tápboltos. Kiss bácsi szerint a baj az, hogy a magas árak nem követik a
felvásárlási árakat, így a paraszt most is hoppon maradt.

Az élősertés kilójáért Békésben 290 forintot fizetnek a felvásárlók a háztáji
ágazatban, míg a sertéstartó nagygazdák a 320 plusz áfát is megkapják. Azonban
hiába a magasabb ár, a legtöbb nagy állattartó hitelekből gazdálkodik. Kovács
János mezőkovácsházi sertéstartó egyenesen kétségbeejtőnek nevezte az ágazat
jelenlegi helyzetét. A fehérjehordozók, köztük a szója ára – amely fontos
szerepet tölt be az állatok etetésében – mázsánként 10 ezer forint. Több mint
két évtizede sertéstartásra rendezkedtek be, így nem könnyű a váltás. Az ötven
kocával működő telepen havonta 2 millió forintot költenek csak a takarmányra,
ami az összköltségnek a 65 százaléka. Ehhez jön még a bér és járulékai, illetve
az energiaköltségek. Az élősertés kilójáért a Kovács család 320 forintot kap,
így nem nehéz kiszámolni, hogy komoly ráfizetéssel gazdálkodnak minden hónapban.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!