hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A hét eseményei

2006. 10. 11.
Brüsszel: a programnak folytatódnia kell

Az Európai Bizottság (EB) ebben a fázisban nem foglalkozik a magyar politikai
élettel, csak a program végrehajtásával. A programot a magyar kormány adta be;
amíg nincs alternatíva, addig Brüsszel és a Tanács (az EU-pénzügyminiszterek) is
ebből indulnak ki, ezt kérik számon rajtunk. „Tény, hogy nem tudjuk, képes-e
kivitelezni, amit vállalt, csak azt, hogy nevét adta egy programhoz” – mondták
Brüsszelben.

Érdemes polgármesternek lenni

A tízezer főnél nagyobb településeken a képviselők havi alapdíja a
köztisztviselői illetményalap arányában az eddigi 2,8-szoros helyett
2,2-szeresére szelídült. Az ezernél kevesebb lakosú települések képviselőinek 36
800 forintos, míg a Fővárosi Önkormányzat képviselőinek 103 040 forintos
tiszteletdíjat fizetnek. Az alapfizetésen felül egyéb juttatások, például
gépjárművezetői és nyelvi pótlék, valamint albérleti és egyéb támogatások is
megilletik a polgármestert.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!