hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Patikussztrájk

2006. 10. 04.
Kétórás figyelmeztető sztrájkot ígértek csütörtökre a patikusok, mivel sem a kormány, sem a szaktárca nem vette figyelembe a kamara javaslatait és ellenvéleményét a patikaliberalizációról szóló törvény előkészítése során.



Fotó: Somorjai László

A Magyar Gyógyszerész Kamara e hét elejéig adott haladékot a kormánynak, hogy
vonja vissza a szabad patikaalapításra és a vény nélkül is kapható gyógyszerek
patikán kívüli árusítására vonatkozó elképzeléseit. A gyógyszerészek egy
tárgyalódelegáció felállítását kérték a minisztériumtól, hogy megoldást
keressenek a jobb ellátásra, a hosszabb nyitva tartásra, a gyógyszerek
internetes rendelésére – mindezt liberalizáció nélkül. A kamara az egészségügyi
tárcától a kijelölt határidőig semmilyen visszajelzést nem kapott, ezért
döntöttek a demonstráció mellett.

Az Egészségügyi Minisztérium kinyilvánította, nem vonja vissza a
törvényjavaslatot, ezért nem jelölt ki tárgyalódelegációt. Részletkérdések
kidolgozásában számit a kamarára. A minisztérium sajtóosztálya szerint az
egészségügyi miniszter több alkalommal tárgyalt a Magyar Gyógyszerész Kamara
elnökével és vezető tisztviselőivel.

A gyógyszerésztársadalomnak nem a részletekkel van gondja, hanem alapvetően nem
ért egyet a patikaliberalizációval. Patikusok szerint mind a fogyasztókra, mind
a szakmára nézve komoly veszélyekkel járhat a liberalizáció. Szakmai alapon
leginkább azt kifogásolja a kamara, hogy a kormány megengedné, hogy egyes
gyógyszerek kikerüljenek a patikákból, s akár benzinkutaknál vagy
bevásárlóközpontokban is kaphatóak lennének. A szakma aggódik azért is, hogy a
betegek nem kapnak majd kellő tájékoztatást a gyógyszerekkel és a használatukkal
kapcsolatban. Szigorú szankciókat helyeztek kilátásba az ezt elmulasztókkal
szemben – hangsúlyozta erre a tárca sajtóképviselője.

A kormány által elfogadott liberalizációs intézkedések a lakosság megváltozott
igényeit elégítik ki – jelentette ki Molnár Lajos egészségügyi miniszter
szeptember közepén. A minisztérium a verseny kiterjesztését hangsúlyozza az
intézkedések hátterében.

A patikusok ugyanakkor állítják, liberalizáció esetén sem alakulna ki verseny,
mert a patikák működését több ponton is megkötik a hatályos törvények. Leginkább
az árrés maximalizálása jelent akadályt, hiszen jelenleg 13 százalékot tehetnek
a gyógyszertárak a nagykereskedelmi árakra, ebből kell kigazdálkodniuk a
béreket, adókat, járulékokat stb. (Az EU-ban egyébként a legalacsonyabb árrés is
20 százalék felett van.) A jelenlegi állás szerint marad ez az intézkedés, más
elárusítóhelyeken azonban nincs árrésplafon. Ráadásul a patikákkal szemben a
szigorú szakmai intézkedések, elvárások megmaradnak, míg az újonnan belépő
üzletektől nem várják el például a gyógyszerek szakszerű tárolását, a lejárt
termékek elszállítását vagy éppen a betegek szakszerű tájékoztatását.

A patikusok szerint a patikaliberalizáció leginkább üzletről szól, és elsősorban
a gyógyszergyártó cégek érdekeit szolgálja. Az eddig is hatalmas profittal
rendelkező gyártók számára most újabb piacok nyílnak meg, tovább növekszik a
forgalmuk, s ebben a hipermarketek is részesedni akarnak. A szakma képviselői
többek között attól tartanak, hogy a gyárak, látva a nagyobb üzleti
lehetőségeket, emelni fogják az áraikat.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!