hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A fejlődők húznak

2006. 09. 20.
Némi lassulással ugyan, de továbbra is erőteljes marad a világgazdaság növekedése – áll a Standard & Poor’s Londonban kiadott átfogó elemzésében, mely szerint a globális növekedés zömét az eddig „udvariasan fejlődőnek nevezett”, most már azonban – csoportszinten – tényleg erősen fejlődő térség adja.

A világ legnagyobb hitelminősítője azzal számol, hogy a világgazdaság
összkibocsátási értéke a tavaly mért – vásárlóerő-súlyozással számolt – 4,8
százalék után az idén 4,9 százalékkal, 2007-ben 4,5 százalékkal emelkedik.

A világgazdasági növekedés – vagyis a globálisan előállított bruttó többletérték
– kétharmadát most már a fejlődő országok adják; igaz, ennek részben az
euróövezet és Japán gyenge teljesítménye is az oka, ez a két gazdaság ugyanis a
globális növekedésből egyenként alig 4 százalékkal részesedik.

Az Egyesült Államok 15 százalékot adott hozzá tavaly a világ GDP-többletéhez, de
ez is elmarad a globális GDP-értékből az amerikai gazdaságra jutó 21
százaléktól. Az euróövezet tavaly a világgazdaság össztermelésének 15 százalékát
adta, vagyis itt még nagyobb a különbség a növekedésből és a teljes GDP-értékből
erre a térségre jutó arány között.

A S&P elemzése szerint a „legnagyobb sztori” Kína és India. A kínai gazdaság az
utóbbi huszonöt évben éves átlagban, reálértéken számolva 9,5 százalékkal
növekedett, és ma már a világ második számú gazdasága. Éves GDP-értéke
vásárlóerő-paritáson számolva 2,5-szeresen haladja meg Japánét – igaz, tízszeres
lakosságszám mellett –, és Kína adja a világgazdasági növekedés 31 százalékát.


India, ahol az éves növekedés jelenleg 7 százalékos – 1992 óta évi átlagban 6,3
százalékos –, a globális növekedésből 10 százalékkal részesedik. Jóllehet India
egyes területeken – például az infrastruktúra fejlettségében, illetve a nagyobb
népszaporulat miatt – jelentős hátrányban van Kínához képest, az indiai lakosság
is kezd most már kiemelkedni a szegénységből.

Indiában mindazonáltal az egy főre jutó jövedelem a kínainak csak a fele, és
Kína folyamatosan növeli is előnyét – áll a jelentésben.

Az erős világgazdasági környezet Kelet-Európa egészének jót tesz: a feltörekvő
európai gazdaságok az utóbbi négy évben éves átlagban 6 százalékkal növekedtek,
és foglalkoztatást szívnak el az euróövezetből alacsonyabb munkaköltségeikkel és
rugalmasabb munkajogi szabályozóikkal – áll a Standard & Poor’s elemzésében.

Az S&P-nek a világgazdasági növekedési kilátásokkal kapcsolatos derűlátását más
londoni házak is osztják, azzal a fenntartással, hogy az amerikai gazdaságban
erős lassulás várható. (Gazdasági Rádió)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!