Egyházi adó a marcipánépületre

Fotók: Somorjai László

A történethez tudni illik, hogy a cukrászszakmában ma élő fogalomnak számít
Szabó Karcsi bácsi. Nem utolsó sorban azért, mert munkája és óriási szakmai
tudása révén ért el mindent, amit csak lehetett: gazdagságot is, világhírt is.
Sajnos egyiket sem Magyarországon. Ám fél évszázad múltán, a rendszerváltozást
követően hazatért, hogy itthon is felvirágoztassa a kuriózumszámba menő
„marcipánkultúrát”.

Magyarországon az elmúlt ötven év alatt – finoman szólva – megkopott a
marcipánkészítés kultúrája, amelynek nem kis szerepe volt abban, hogy a
fogyasztók is elszoktak a marcipános cukrásztermékektől. Többek között ez a
felismerése vezette haza Karcsi bácsit, amikor Csepelen kibérelt egy
megüresedett üzemi konyhát, majd a nagybani gyártást áthelyezte Puchbergből
Budapestre. Ezáltal nemcsak munkahelyeket teremtett, hanem az újszerű
marcipánkészítményekkel, amelyeket mindennapos fogyasztásra kínálnak, többféle
értelemben is sikerült felébresztenie a hazai szakemberek és fogyasztók
érdeklődését. Nevéhez fűződik a Szentendrei Marcipán Múzeumnak nemcsak a
megalapítása, hanem a világhírűvé tétele is. „Ötvenöt évig éltem Ausztriában –
mondja Karcsi bácsi –, mégsem éreztem magam otthon, pedig szerettek és
megbecsültek. Viszont elmondhatom, hogy itthon is nagyon sok jóindulatú,
segítőkész emberrel és intézménnyel találkoztam. Magyarországon is lehet ám
pénzt csinálni becsületes munkával!”

Sajátos felfogása mellett annak ellenére is kitart, hogy itthoni munkája során
volt egy különösen lesújtó epizód, amit máig nem tud elfogadni és megérteni. A
baj azzal kezdődött, hogy az előző két múzeum tapasztalatait hasznosítva,
sikerült az eddigi legszebb és legnagyobb marcipánkiállítását létrehoznia
Pécsett, 2004-ben. Az ottani cukrászműhelyben gyártani kezdték tortácskáikon a
dzsámit, a székesegyházat, a zsinagógát, a Nemzeti Színházat, a város címerét.
Nem sokkal ezután jött egy durva hangvételű levél a pécsi egyházmegye
jogászától, hogy Szabó Károlyt feljelentették a dzsámi és a Székesegyház
gyártásáért.

Karcsi bácsi hosszú pályafutása alatt a világ számos pontján gyártotta a helyi
nevezetességek, szigorúan védett épületek mását marcipánból. Legtöbbször az
érintett intézmények kérése volt, hogy az épületeket idegenforgalmi célból
termékein is reklámozza. Tortácskáin szitanyomással megformázta már a bécsi
Stephans dómot, az esztergomi bazilikát, a Szentendrei Skanzent, de senkinek sem
jutott volna eszébe, hogy ezeknek a tortácskáknak a gyártásáért védettségi díjat
kérjen, és főleg nem ekkorát!

A vita békés rendezése érdekében a cukrászmester felkereste a püspökséget. Máyer
püspök úr másnap azt üzente neki, hogy ezt az ügyet baráti alapon fogják
kezelni. „Megnyugodtam – meséli a mester –, mert úgy gondoltam, mivel ezek a
termékek elsőrangú reklámhordozók az egyháznak, meg fogunk tudni egyezni.”