hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ki veszt ma?
Nem játék a számokkal

2006. 06. 13.
A kormány változtat választási kampányígéretein, és átírja az adó- és járulékprogramokat – nyilatkozta Kiss Péter megbízott kancelláriaminiszter. A konkrét részletek az Országos Érdekegyeztető Tanács ülésén talán kiderülnek. A szakemberek mindenek előtt az eva- és áfakulcsok 20 százalékra történő emelését, valamint a társasági adó növelését valószínűsítik. A minimálbér programjához nem nyúl a kormány, de egyes hírek szerint a reálbérek stagnálásával, valamint az infláció és a munkanélküliség átmeneti növekedésével is számolhatunk.



Fotó: S. L.

Ráérősen adagolja az információkat a kormány: először a kevés konkrétumot
tartalmazó kormányprogrammal, majd az új kormány felállításával „etették” a
sajtót. Lapzártánk idején arról folynak a találgatások, hogy milyen gazdasági
megszorító intézkedések várhatók, és ez miként hathat majd a versenyszférában.

„Én is csak a sajtóból értesülök a kormány gazdaságpolitikai elképzeléseiről,
így a vállalkozókat érintő esetleges intézkedésekről is” – árulta el lapunknak a
Gazdasági és Közlekedési Minisztérium egyik illetékese, aki kisvállalkozások
fejlesztésével foglalkozik, de elmondása szerint nem ők írták a kormányprogram
erre vonatkozó részét. Szerinte biztosra vehető a középső áfakulcs, valamint az
evakulcs növelése. Az EU-nak szeptemberben benyújtandó, az államháztartási hiány
rendbetételéről szóló konvergenciaprogram véglegesítése a nyár folyamán, a
szakmai érdekegyeztető tárgyalások során, majd a parlamentben fog lezajlani,
konkrétumok várhatóan akkor fognak napvilágra kerülni. Arról van szó – mondja a
szakember –, hogy a piacok most arra várnak, hogy egy-két gyors és hatékony
intézkedéssel nyilvánvalóvá váljon: az elkövetkező években kézben tarthatóvá
válik a költségvetés.

„Nem tudjuk, a kormányfőn kívül tudja-e ma valaki Magyarországon, hogy milyen
intézkedések várhatóak, mert a kormánytagok deklaráltan nem tudják” – mondta a
Heteknek Kassai Róbert, az IPOSZ alelnöke, aki szerint aggályos az ország
egyszemélyes vezetése. Olyan mértékben beszűkült a kormány mozgástere, hogy
bárki kerül az élére, akár egyezteti programját az érintett felekkel, akár nem,
lényegében kényszerpályán mozog, hiszen minden lehetséges megszorítást meg kell
tennie – vélekedett Kassai.

A kormány vállalta, hogy 2006-2007-ben 1000 milliárd forinttal csökkenti az
államháztartás hiányát, ami az elmúlt évben mintegy 1500 milliárd forint volt.
Az IMF viszont a hiány 2200 milliárd forintos csökkentését javasolta a hosszú
távú stabilizáció érdekében. Ekkora összeg a magyar gazdaságból nem vonható ki.
Számítások szerint az előirányzott 1000 milliárdból idén 350 milliárdot kellene
teljesíteni, részben a költségvetési kiadások csökkentésével, felerészben a
bevételek növelésével. Az adócsökkentések elhalasztása csupán azt jelentené,
hogy a jelenlegi hiány nem növekszik tovább. Még az sem világos, hogy a
bevállalt 1000 milliárdot hogyan lehetne összeszedni, hiszen például a társasági
adó 3 százalékos emelése – amit már el sem bírna a gazdaság – mindössze 90
milliárdos pluszbevételt jelentene.

A megszorítások hatásáról csak a stabilizációs csomag egészének ismeretében
lehet véleményt mondani, hiszen minden intézkedésnek más a hatása. „Nemcsak
arról van szó – mondta Kassai –, hogy összekaparjunk 1000 milliárdot, hanem arra
is szükség van, hogy eközben az ország működőképes legyen, a gazdasága
növekedjen, a külföldi befektető prosperitást lásson.”

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!