hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Légi támadás
Perek a Budapest Airport privatizációja körül

2005. 12. 27.
Bár a hétvégén pecsét került a Budapest Airport Rt. privatizációs szerződésére, a pályázat második helyezettje, a Hochtief konzorcium pert indított igazáért. Ezenkívül egy évek óta húzódó másik per is árnyékot vet az ügyletre, a ferihegyi szakszervezetek pedig sztrájkkal fenyegetnek. 



Budapest–Ferihegy. Felszálló ágban Fotó: MTI

A világ vezető repülőtér-üzemeltetője, a British Airport Authority (BAA) világcsúcsnak számító 465 milliárd forintot fizetett a magyar reptér 75 éves használati jogáért, és 65 milliárdos fejlesztésre tett ígéretet. A BAA rendkívül pozitívan nyilatkozik a magyar reptér "megszerzésével" kapcsolatban. Mike Clasper vezérigazgató szerint a Budapest Airport számukra a tökéletes befektetés. A Ferihegyi reptér a forgalom növekedése tekintetében valóban kiemelkedik Európa repülőterei közül, de a brit cég számára más tényezők is fontosak voltak. A vezérigazgató elmondta, figyelembe vették, hogy Magyarországon stabil jogi és politikai struktúra működik, hazánk Európa egyik leggyorsabban fejlődő térsége, és az ország jelentős hosszú távú gazdasági növekedési potenciállal rendelkezik. A BAA úgy kalkulál, hogy a következő években jelentős növekedés várható Ferihegyen, mely a térség légi közlekedési központjává nőheti ki magát. Úgy számolnak, az utasforgalom a jelenlegi 7,8 millióról 2008-ra elérheti a 10 milliót, 2020-ra meghaladja a 19 milliót is. 

A brit cég vezetői a szerződéskötés másnapján újra a tárgyalóasztalhoz ültek, ezúttal azonban a reptéri szakszervezetek képviselőivel. A helyi dolgozók képviselői – akik korábban "sikeresen" megakasztották a privatizációt – már a szerződéskötés előtt sztrájkkal fenyegetőztek, ha az érdekeiket sértené az új tulajdonos. A tárgyalások lapzártánkkor is zajlottak. 

A BAA "sima leszállását" nemcsak a dolgozói érdekharcok nehezítik, hanem a szerződés jogosságát megkérdőjelező perek is. A szerződés aláírása után a pályázat második helyezettje, a német–kanadai Hochtief konzorcium az első adandó alkalommal megtámadta a megállapodást. Az ÁPV Rt. mind a vételár, mind a szakmai szempontok alapján a második helyre sorolta a csupán 406 milliárd forintot ajánló konzorciumot. Az ÁPV Rt. lapunkhoz eljuttatott nyilatkozata szerint a Hochtief kereseti kérelme nem befolyásolja a pályázati eljárás további menetét és zárását. 

Ám nemcsak ez, hanem egy több éve húzódó per is árnyékot vet a privatizációs ügyletre. 1998-ban a magyar állam kanadai befektetőkkel kötött megállapodása szerint megépítették a 2B terminált. A reptér üzemeltetését végző FUF Kft.-ben kisebbségi tulajdont kapott az építtető kanadai ADC is. Az Orbán-kormány azonban visszaállamosította a reptér üzemeltetését egy 2000 végén alkotott jogszabállyal. Így a kanadai vállalkozás elvesztette a befektetését. Kende Tamás, az ELTE Nemzetközi Jogi Tanszék adjunktusa a Heteknek kifejtette, hogy a nemzetközi bíróságnak nincsen lehetősége jogszabály-módosításra, ezért ha el is marasztalná az államot, és kártérítést kellene fizetni a sértett félnek, az eredeti állapot visszaállítása akkor sem lehetséges. Kende hangsúlyozta, hogy az államnak joga van visszaállamosítani, de kötelessége a kártérítés, amit az Orbán-kormány elmulasztott. 

Az már csak hab a tortán, hogy az elmúlt héten a Fidesz vezetői kijelentették: ha hatalomra kerülnek, mindenképpen felülvizsgálják a BAA-val kötött szerződést is.

Telefonos konferencián Mike Clasper erre a felvetésre elmondta: "A BAA hozzászokott a politikai változások kezeléséhez. Nem hiszem, hogy ne tartanák tiszteletben a szerződést. Azonban ha mégis ilyesmi történne, visszakapnánk a pénzünket, méghozzá 11 százalékos kamattal együtt."

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!