Pitti Zoltán Fotó: S. L.
– Közismert, hogy Ön régóta az MSZP köréhez tartozik: a párt társadalompolitikai tagozatának vezető alakja, a Horn-éra alatt APEH-elnökként tevékenykedett, emellett közel egy éve a miniszterelnök Gazdaságpolitikai Tanácsadó Testületének tagja. Hogyan került a Fidesz által kezdeményezett mozgalomba?
– A részvételre Matolcsy György kért fel. Ennek előzménye az lehet, hogy évek óta kutatásokat készítünk egy nagyvállalati klub számára, amely kapcsolatot keresett a politikai pártokkal, az MSZP-től a Fideszig. Én kutatóként vettem részt ezeken a tárgyalásokon, valószínűleg innen ered a felkérés.
– Nem tartja zavarónak, hogy a Gazdasági Konzultáció során összegyűjtött visszajelzéseket, javaslatokat a Fidesz felhasználja a kampányban, és a kormányprogramjába is beilleszti?
– Félreértés ne essék, ezzel a munkával nem a Fideszt szándékozom erősíteni, én az ország érdekeit tartom szem előtt. Minden értelmes párbeszédre nyitott vagyok.
– Hogy néznek most Önre az MSZP-ben?
– Kapok hideget, meleget, de erre számítani lehetett. Azonban én elsősorban tudományos kutató vagyok, és nem politikus. A pártok szemmel láthatóan hosszú ideje nem találják az egymáshoz vezető utat. Közvetítőket keresnek, és ebben szívesen vállalok szerepet. Határozottan azt érzem, ha rövid időn belül nem születik meg egy pártok és ciklusok feletti közös program, hosszú távra negatív perspektívát állítunk az ország elé.
– Mi a tét?
– Ma még nyitott kérdés, hogy dinamikusan fejlődő, felzárkózó ország leszünk, vagy sodródó, esetleg leszakadó. Lehetne dinamikus, akár 6 százalék feletti gazdasági növekedésünk is, javuló életkörülményekkel, az uniós átlaghoz történő fokozatos felzárkózással, ám ehhez politikai megegyezésre van szükség. Ez az előfeltétele annak, hogy maximálisan le tudjuk hívni és jól tudjuk felhasználni az uniós forrásokat, hogy megvalósuljon az államháztartási reform, hogy sikeresen működhessenek a hazai vállalkozások. De ha nem teljesülnek ezek és más hasonlóan fontos feltételek, félő, hogy sodródó jövő vár az országra. Igaz, hogy ebben az esetben is magasabb lenne a gazdasági növekedésünk az EU átlagánál, de beláthatatlan távolságba tolódna ki az uniós életszínvonalhoz való felzárkózás. És sajnos a mostani helyzetben egy ennél is
rosszabb, egy leszakadó ország lehetősége is benne van.
– Lát olyan kényszert, ami arra ösztönözné a politikai pártokat, hogy összefogjanak végre, és elindítsák a szükséges reformokat?
– Pesszimista vagyok e tekintetben, ugyanis láthatóan jól működik a betartásos demokrácia.
– Az euró bevezetése és az ezzel kapcsolatok feladatok teljesítése nem jelent elég kényszert?
– Közgazdászként azt mondom, az euróra való áttérés rendkívül fontos, mivel képes lendíteni az ország fejlődésén. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy az euró bevezetése nem jelent a társadalomban akkora vonzerőt, mint az uniós csatlakozás. Nincs akkora várakozás, pláne akkor nincs, ha azt látják, hogy újabb megszorítással jár a feltételek teljesítése. Itt van a politika felelőssége. Távlatokat, mindenki számára érthető programokat kellene az emberek elé tárni, hogy ne áldozatnak, hanem nemzeti érdeknek tartsák az euró bevezetését. De ennek a jelenlegi politikai viszonyok között nincs sok esélye. Még létfontosságú döntések sem születhetnek meg a parlamentben, ha kétharmados többséget igényelnek.
– Tehát csak várjuk a csodát?
– Úgy tűnik, mi mindig várunk valamire.
2005. 09. 30. (IX/39)
