hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Valutaválság-vaklárma

2004. 09. 13.
Az augusztusi államháztartási hiány – a várakozásokon felül – 120 milliárd forint, az év első nyolc hónapjában összesen 1192 milliárd lett, ami azt jelenti, hogy augusztusig nagyobb hiány halmozódott fel, mint amennyit egész évre tervezett a kormány. Londoni elemzők tartós bizalomvesztésről, a forint gyengüléséről, a spekulánsok esetleges támadásainak lehetőségéről, az euró bevezetésének eltolódásáról cikkeznek, hazai elemzők azonban erős túlzásnak tartják a felvetéseket. 



Csúcstalálkozó Radnai György (baloldalt háttal) pénzügyminisztériumi államtitkári kinevezésén. Csúcsra járatott számháború Fotó: MTI

Az augusztusi deficit felülmúlta az elemzői várakozásokat, és végleg eloszlatta annak reményét, hogy teljesül a kormány – 3,8 százalékról felfelé módosított, 4,6 százalékos – terve. Elemzők megegyeznek abban, hogy a GDP 5 százalékának megfelelő nagyságú lesz az államháztartás hiánya az idén, a Magyar Nemzeti Bank pedig ennél pesszimistább, 5,4 százalékra tette a lehetséges deficit mértékét, ám a napokban napvilágot látott augusztusi hiány láttán Járai Zsigmond jegybankelnök kijelentette, megvan a veszélye annak, hogy még ennél is nagyobb lesz a tényleges hiány. Az elnök hozzátette, ha ezek kapcsán jelentősen meggyengülne a forint árfolyama, az államadósság túllépheti a maastrichti kritériumokban rögzített 60 százalékot. (Érdekes, hogy az extra magas deficit hírére nem mozdult, a jegybankelnök nyilatkozatára viszont átmenetileg gyengülésbe kezdett a forint árfolyama). Nyeste Orsolya, az Erste Bank elemzője lapunk kérdésére kifejtette, nem várható a forint gyengülése, továbbra is 250 forintot kell adni egy euróért. Nyeste "kritikus pontnak" tartja viszont szeptember 15-ét, amikor a Pénzügyminisztérium felülvizsgálja a deficit éves tervét, és – várhatóan – a korrigálás mellett teszi le a voksát, ami az elemző szerint igazából megmozgathatja a piacot. 

A külföldi elemzők attól tartanak, hogy a magas államháztartási deficit komoly következményekkel járhat. Londoni elemzők nem zárják ki Draskovics Tibor pénzügyminiszter eltávolítását,
a 6 százalékot elérő deficitet, a fellazuló költségvetési politikát és az euróhoz való csatlakozás kitolódását, a magyar adósbesorolás leminősítését, egyfajta tartós bizalomvesztést, a forint gyengülését, és valutaválság kialakulását sem. Lapunknak nyilatkozó piaci elemzők szerint nem ilyen borúsak a kilátások, a közeljövőben megalakuló új kormányra és a most készülő jövő évi költségvetésre nézve azonban nem túl kedvező. A Heteknek nyilatkozó Lányi Bence túlzásnak tartja a külföldi elemzők valutaválságra utaló kijelentéseit. A Raiffeisen Bank elemzője szerint a magasabb deficit nem rázza meg a piacot, hiszen az eddigi folyamatokat látva már korábban meggyőződtek arról, hogy nem tartható a hivatalos terv, a 4,6 százalékos államháztartási deficit, és 5 százalék körülire teszik a hiányt éves szinten. Erős túlzás, riogatással felérő kijelentésnek számít a 6 százalékos deficit – tette hozzá. A felvázolt eseményeknek elvileg ugyan van esélye, de – egyelőre – nem számítanak komoly lehetőségnek. Az EU számára benyújtott, az euró bevezetését szolgáló konvergencia-program ugyanis határozottan kijelöli a kormány számára a költségvetés elkészítésével kapcsolatos lehetőségeket, ami gyakorlatilag egy külső kényszernek is felfogható. Tehát nem kell attól tartani, hogy fellazítanák jövőre a költségvetési szigort, ellenkező esetben konfliktusba kerülne a kabinet az unióval, amit nyilvánvalóan nem vállalna fel – hangsúlyozta az elemző. Az euró bevezetésének időbeni elcsúszását pedig hat évvel a csatlakozásnál korábban kijelenteni elhamarkodottnak számít, hiszen az unió tisztségviselői is jelezték, hogy teljesíthetőek a kormány célkitűzései. Sőt a tervezett elosztórendszerek átfogó reformja felgyorsíthatja ezt a folyamatot.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!