hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Hamis pénzek

2004. 09. 13.
Debrecen, Hajdúszoboszló, Körmend, Pesterzsébet – néhány helyszín, ahol az idén nyáron pénzhamisítók buktak le. A főként "családi vállalkozás" jellegűen gyártott hamis ezer forintos bankjegyek kérészéletűnek bizonyultak: szinte a forgalomba hozataluk első napjaiban megbuktak. A büntetés azonban korántsem ilyen rövid: a pénzhamisítás elkövetője jelenleg kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható. A hazai pénzhamisítókról, illetve a hamis bankók ismertetőjegyeiről Majoros Csaba, az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnszervezetek Elleni Osztályának rendőrszázadosa nyilatkozott a Heteknek.



Melyik az igazi? Fotó: Somorjai L.

Ebben az évben hozzávetőlegesen 12 ezerre tehető a hamis ezerforintos bankjegyek száma. Ez a 12 millió forint természetesen nem rázza meg a nemzetgazdaságot, de nem is elhanyagolható tétel. Bár a darabszám tényleg nem horribilis, ezen belül van egy nagyobb állomány, amely kiemelkedően jó minőség? hamisítvány. Léteznek természetesen tízezres és húszezres hamisítványok is, de ezek sem gazdasági, sem bűnügyi szempontból nem számottevőek. "Ha ez az úgymond jó minőség? hamis ezres nem lenne, akkor azt lehetne mondani, hogy csekély a mértéke Magyarországon a forinthamisítványnak" – mondta Majoros.

A rendőrszázados kiemelte, az utóbbi hónapokban elterjedt köremail, amely szerint jelentős mennyiség? hamis húszezres került forgalomba, egyszerűen alaptalan. "Elképzelhető, hogy volt két-három darab ilyen bankjegy de semmiképpen sem olyan nagyságrendű, mint ahogy azt a levélíró feltüntette. 

Sőt, inkább több fennakadást okozott vele a hazai készpénzforgalomban, mint amennyi hasznot hajtott. Legrosszabb következménye pedig az, hogy a végén már senki sem tudja hogy mi igaz, és mi nem."

Az euró hamisítása tavaly mintegy 1500 darab bankjegyet érintett, idén már egy kicsivel kevesebbet, mintegy 1200-at. Az euróhamisítás tekintetében Magyarország sajnos tranzitországnak számít: a hamis eurók jelentős része Bulgáriában készül, és innen kiindulva hazánkon keresztül terítik Nyugat-Európában. Megjegyzendő azonban, hogy nálunk kevesebb hamisítvány van, mint Horvátországban, Csehországban és Szlovéniában – tette hozzá Majoros Csaba. Az egyéb valutahamisításokon belül jelentősnek számítanak a dollárügyletek, melyek száma magasabb, mint az euróé, az euró bevezetése óta azonban az eredeti állomány 20 százalékára csökkent. Ez most évente mintegy 3000 darab hamis dollárbankjegyet jelent. 

A hamisítók azonban a fémpénzeket sem kímélik. Majoros elmondása szerint igen jó minőség? hamis két-eurósok kerültek forgalomba az elmúlt időben. Bár az értékük miatt nem egy nagy "biznisz" kéteurósokat hamisítani, az automatákban mindenesetre gond nélkül használhatóak. Származási helyük ugyancsak Bulgáriához köthető, bár erről még nincsenek konkrét adatok. Idén tavasszal azonban hamis kéteuróshoz használható kliséket foglaltak le Szerbia-Montenegróban. A hamis 200 eurósok viszont annál jobb üzletnek bizonyulnak. Ez most kezdett nálunk is elterjedni, szintén bolgár "importként".

"Hazai termékként" többnyire csak a gyenge minőség? számítástechnikai úton előállított hamisítványok bukkannak fel. Az ezekhez szükséges felszerelések teljesen legális úton beszerezhetőek. Egy jobb számítógép és egy jobb szkenner, illetve nyomtató már elegendő egy gyenge hamisítvány legyártásához. Igazán jó minőségűekről csak az euró kapcsán lehet beszélni, de ezeket nem hazánkban állítják elő. A gyengébb kivitel? példányok olyan elkövetői körhöz kapcsolódnak, amelyek inkább "helyi jellegűek". Nemrég arra is volt példa – tájékoztatott Majoros –, hogy néhány egyetemista összeállt, és minden számítástechnikai ismeretét latba vetve állított elő gyenge minőség? hamisítványokat. Természetesen kevés sikerrel.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!