hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Bukott a Bűn Brother
Megosztó show-k

2004. 04. 05.
Mintegy ezer fő vonult ki a szaúdi Bahrein szigetén, hogy tiltakozzon az általuk Bűn Brothernek csúfolt valóságshow ellen. A szaúdi tulajdonú MBC kereskedelmi tévécsatorna engedett az általános elégedetlenségnek, és több millió dollárját veszni hagyva beszüntette a Big Brother sugárzását. Az Al-Rais nev? valóságshow Szaúd-Arábia-szerte nem kis felháborodást keltett iszlám vallási vezetők és parlamenti képviselők körében, mivel a műsor "tisztességtelen, és súlyosan sérti az iszlám vallás által elfogadott normákat" – írja a The Guardian. Törökországban szintén sokan bírálták az évekkel ezelőtt beindított Big Brother sorozatot annak közönséges, magamutogató és családromboló jellege miatt. 



Tüntető asszonyok a hagyomány védelmében. Számukra más a való világ Fotó: Reuters

A műsort idén február 21-én kezdték el sugározni tizenkét versenyzővel. A Big Brother-villát – melyet az arab kultúrának megfelelően terveztek – Bahrein szigetén állították fel, külön női, külön férfi fürdő- és hálószobával és imaszobákkal. Bármiről beszélgethettek a versenyzők, kivéve szexről, vallásról és politikáról. A műsort eredetileg hetvennaposra tervezték melynek végén a győztes százezer dollárral lett volna gazdagabb. Igen ám, de az európai országokban évek óta nagy sikerrel sugárzott sorozat az arab világban oly mérték? felháborodást keltett, hogy a műsor készítői kénytelenek voltak egy héttel a kezdés után leállítani a valóságshow-t. A The Guardian tudósítása szerint mintegy ezerfős tömeg vonult az utcára tiltakozni az általuk "Sin Brother" (Bűn Brother)
-nek nevezett műsor ellen, követelve annak azonnali beszüntetését. A tiltakozók kifogásolták például, hogy az Al-Rais-show-ban egyedülálló nők és férfiak egy fedél alatt laktak, valamint hogy a hat női szereplő közül csak egy viselt csadort. "Nem kérünk az ilyen és ehhez hasonló műsorokból, hiszen rossz hatással vannak a családi életünkre. Gyerekeink még azt hihetnék, hogy nők és férfiak házasság előtti együtt élése elfogadott az iszlámban" – nyilatkozta a Reutersnek az egyik tiltakozó. A Le Monde cím? francia napilap beszámolója szerint az MBC inkább vállalta a 6,2 millió dolláros, azaz 1300 milliárd forintos veszteséget, semhogy megosztást hozzon létre az arab nézők körében. Az újságnak nyilatkozó MBC-szóvivő kijelentette: "Soha nem
fogunk okot szolgáltatni arabok közti nézeteltérésre. – Majd hozzátette: – Az MBC tiszteletben tartja az arab muzulmán családok értékeit és normáit." 

Törökországban ugyancsak nagy felháborodást keltett a Big Brother típusú valóságshow, bár ott már szép számmal akadtak támogatói is a műsornak. A török nevén Biri Bizi Gözetliyor (Valaki Les Minket) cím? sorozat 2001 februárjában kezdte meg pályafutását az egyik kereskedelmi tévécsatornán. A versenyben nyolc nő és hét férfi vett részt száz napon keresztül, melynek végén 100 billió török lírával jutalmazták a győztest. Hét közben a villa lakói taxisofőrként keresték kenyerüket, mivel a villához járt egy szintén kamerával felszerelt narancssárga taxi. Meg kell jegyezni azonban, hogy már a kezdeti periódusban a török nézők 59 százaléka tiltakozott a műsor ellen, mivel az "negatív hatással van fiatal személyekre, egyetlen célja a pénzért való exhibicionizmus, mely súlyosan sérti a török családi értékeket". A Turkish Daily News beszámolója szerint, a műsor készítői minden alkalmat kihasználtak arra, hogy veszekedést szítsanak a versenyzők között, ezzel kívánván növelni az adás nézettségét. Egy alkalommal például felajánlották, hogy a három utolsó versenyző ossza meg egymás közt egyenlő arányban az egyébként egyetlen győztesnek járó hatalmas pénzösszeget. A várt botrány nem maradt el.

Törökországban végül betelt a pohár, a török Rádió és Televízió Legfelsőbb Bizottsága egy napra felfüggesztette a csatorna adását, büntetésül a Big
Brother–villában elhangzott durva, közönséges beszédekért. A műsort magát azonban nem szüntették meg, sőt, Törökországban azóta több hasonló műsor indult hatalmas pénzjutalmakat ígérve a show bennmaradó nyerteseinek.

Állami pénz a Való Világnak

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!