Eufórikus örömmel nyitottak hétfőn a tőzsdék, hiszen a volt iraki diktátor elfogása megnyitja a kaput a békés országépítés, a fokozottabb olajkitermelés és exportálás, illetve a külföldi befektetések előtt. Az előző hónapok sorozatos terrortámadásai nemcsak a koalíciós erőket érték, hanem az olajvezetékeket is. Számos robbantás károkat okozott, s a hibák kijavítása miatt ezeken a vezetékeken átmenetileg szünetelt az olajszállítás, ami jelentősen visszavetette az olajexportot. A remények szerint Szaddámnak az ellenállásból való "likvidálása" visszaszorítja a terrorakciókat, és megújulhat a kitermelés, illetve az exportálás. A befektetők bizalmát jól mutatja, hogy az iraki dinár hétfőn azonnal erősödni kezdett, 30 dollár alá esett a nyersolaj hordónkénti ára, csökkent az arany ára, ami a biztonságos befektetési stratégiától való eltávolodást, a befektetési környezet javulását mutatja. A befektetők arra számítanak, hogy gyorsulhat az iraki belpolitikai, gazdasági rendezés, ami hozzájárulhat az amerikai katonák gyorsabb kivonulásához, mely kedvező hatást gyakorolhat az USA gazdaságára, hiszen csökkennének a katonai és a békefenntartási költségek.
A javulás azonban nem jön egyik napról a másikra. A tőzsdei indexek hétfői felpörgése hamar lelohadt, az amerikai dollár tovább gyengült, újabb mélypontot elérve az euróval szemben. A siker mindenképpen attól függ, hogy milyen gyorsan érhető el a biztonság Irakban.
Amíg Irakban Szaddám Huszein jövőjéről szól a vita, addig Európában az újjáépítésben való részvételről, illetve az iraki adósság elengedéséről tárgyalnak. Irak 120 milliárd dolláros – GDP-jét mintegy hatszorosan meghaladó nagyságú – adósságot halmozott fel, az előzetes tárgyalások szerint sem Német-, sem Oroszország nem hajlandó engedni a "jussából".