hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Jó formában a magyar bluechipek
Tőzsdejelentés 2003. 11. 12–18.

2003. 11. 24.
Folytatódott az árfolyamok lemorzsolódása a világ tőzsdéin. Tették mindezt annak ellenére, hogy mind a vállalati gyorsjelentések, mind a megjelent makrogazdasági adatok – többek között a német GDP vártnál nagyobb növekedése – inkább optimizmusra adtak volna okot. 

A megnövekedett terrorveszély miatt ismét nagyot estek a légitársaságok részvényei, de nem remekelt a bankszektor sem, miután az ING és az Allianz eredménye is rosszabb lett a vártnál, az euró erősödése pedig az exportőröket sújtotta. 

A BUX a gyorsjelentések miatt felfokozott érdeklődés és forgalom közepette 10 ezer pont felett is járt, de a lélektani határ áttöréséhez nem volt elég a lendülete, így 9612 pontig esett vissza a keddi zárásra.

Minden elemzői várakozást felülmúlt a Mol és az OTP, utóbbi az elemzői konszenzusnál 15 százalékkal magasabb harmadik negyedéves eredményről adott számot. A bankpapír célárát a K&H elemzői 3330 forintra emelték, a papír 3000 forint felett is forgott, innen esett vissza 2767 forintig. A blue chipek közül a keddi zárásra csak a Mol tudott pozitív tartományban maradni, 6625 forintos záróára 1,6 százalékos emelkedést takar. Az olajcég a lengyel PKN társasággal folytatandó stratégiai együttműködésről tárgyal, kormányszinten már a szándéknyilatkozat aláírására készülnek. 

A hét nagy vesztesei a második vonalból kerültek ki, a NABI és a Graphisoft, amely 13 százalékot vesztett értékéből. Lezárult az FHB részvényeinek jegyzése, a kibocsátási ár 4300 forint lett, a papírokkal várhatóan november 24-től lehet majd kereskedni a virtuális parketten.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!