hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kis korrupció nem korrupció
Áll a bál Brüsszelben

2003. 10. 06.
Úgy tűnik, Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke harapófogóba került az Eurostat, az unió statisztikai hivatala a korrupciós ügye miatt. A hivatalnál – immár másodízben – vizsgálatot folytatnak az eltűnt ötmillió euró nyomát keresve. Emlékezetes, hogy Prodi éppen a korrupció elleni fellépésével nyerte el az elnöki pozícióját, ennek megfelelően most kemény fellépést várnak el tőle. A jelek szerint azonban – nem kis közfelháborodást kiváltva – ez elmarad. 



Pedro Solbes és Romano Prodi. Szent a béke Fotó: Reuters

A brüsszeli bürokraták között megbújó korrupció nem először kerül a nyilvánosságra. Éppen az Eurostat háza táján robbant ki 1998-ban a mostanihoz hasonló ügy, ami lemondásra kényszerítette az akkori európai bizottsági elnököt, Jacques Santert, s éppen a korrupció elleni határozott fellépése segítette az elnöki székbe Romano Prodit. Nem alaptalanul várják el tehát most tőle, hogy határozottan lépjen fel a törvénysértők ellen. Nyáron, amikor a sajtó megszellőztette az ügyet, még így nyilatkozott: "Lehet, hogy elkerülhetetlen lesz a drasztikus intézkedés, de ha szükséges, megtesszük." Ehhez képest most, amikor az ügyet kivizsgáló bizottság meghallgatásokat tart, már így beszélt: "Senkinek sem kell lemondania a kétes pénzügyek miatt" – ami nemcsak az Európai Bizottság tagjait, hanem a közvéleményt is igen megdöbbentette. 

Nincs új a nap alatt!

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!