hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ötéves csúcson a Mol és a Richter
Tőzsdejelentés 2003. 09. 03. – 09. 09.

2003. 09. 15.
Mérsékelt emelkedést figyelhettünk meg az elmúlt héten a vezető indexek értékeiben. Leginkább a dollár/euró árfolyam változása, valamint az elemzői felminősítések hatottak az árfolyamokra. Jól teljesített a technológiai szektor, melynek elemzői megítélése folyamatosan javult az elmúlt hónapokban. A héten a jelentősebb cégek közül több neves brókerház felminősítette az Oracle, a Cisco és az IBM papírjait is. Erősödtek a pénzügyi cégek részvényei is, jelentősen gyengült viszont a Nokia árfolyama, valamint az európai autó- és sörgyártóké, utóbbiak elsősorban a dollár gyengülésének köszönhetően. 

A Budapesti Értéktőzsdén folytatódott az átlagosnál magasabb forgalom melletti erősödés, a BUX 3 százalékos emelkedés után 9320 ponton zárt.

A hét bukását az év eleje óta árfolyamát megnégyszerező Brau produkálta, a cég részvényei egyetlen nap alatt 33 százalékot vesztettek értékükből, miután a Heineken tulajdonában lévő Amstel a törvényi minimumáron, 12 806 forinton tett vételi ajánlatot a cég részvényeire. A heti sikertörténetet a Graphisofté írta, az egymás után két jó negyedéves eredményt produkáló szoftvergyártó iránt a külföldiek érdeklődése is megnőtt, a vételi nyomás hatására több mint 12 százalékkal magasabbra röpítve a papír árfolyamát. A blue chipek között a Mol és a Richter teljesített kimagaslóan. Az olajrészvény a 6000 forintos ellenállást áttörve az 1998. évi 6100 forintos kibocsátási ára fölé tudott emelkedni, a hazai elemzők többsége által a jelenlegi árszinten már túlértékeltnek minősített Richter pedig ötéves csúcson zárta a hetet.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!