hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A Bush-csomag

2003. 06. 09.
Hosszú utat járt meg Bush elnök adócsökkentési terve, mire a múlt hónap végén aláírhatta a 750 milliárd dollárról 350-re összezsugorított és a törvényhozás mindkét háza által jóváhagyott változatot. Mind a T. Házban, mind a szenátusban szinte késhegyre menő viták folytak, mivel a legtöbben úgy vélték, hogy az eredeti összeget nem bírja el a költségvetés, hiszen a hattrilliót is meghaladó államadósság felső határát így is meg kellett emelni több mint egytrillióval, amiről jó néhányan úgy vélekedtek, hogy ezt a terhet még a dédunokák is viselni fogják.



Bob Graham szenátor szembeszáll az elnökkel Fotó: Reuters

A Fehér Ház és a republikánus törvényhozók befolyásos része azonban ragaszkodott az adócsökkentéshez mondván, hogy az majd kivezeti a gazdaságot abból a kátyúból, amelybe az utóbbi két év során beleragadt. Az ellenzék persze váltig hangoztatta, hogy a kormány adókedvezmény tervéből jóformán csak a gazdagok, azaz a magas jövedelműek részesülnek, hiszen annak legnagyobb hányadát a részvényosztalékokra és a befektetői nyereségekre kivetett adók leszállítása teszi ki. 

Bush elnök minden bírálat ellenére törvényerőre emelte a javaslatot mondván, hogy "ez létfontosságú lépés az amerikai gazdaság erősítése érdekében". Jóllehet a közgazdászok széles köre nem ért egyet a törvény rövid távú jótékony hatásával a gazdaságra, sőt figyelmeztet annak hosszú távú káros befolyására a szövetségi adósságot illetően. Az államfő munkalehetőségeket teremtő folyamatnak minősítette, amely készpénzt ad a dolgozók kezébe. "Biztosítván, hogy az amerikaiak többet költhetnek, többet takaríthatnak meg és többet ruházhatnak be; ez a törvény olajat önt a gazdasági talpraállás tüzére" – fogalmazott George W. Bush. A dolognak van azonban egy komoly hátulütője. Az adócsökkentési törvény, valamint a fennálló súlyos költségvetési hiány arra kell, hogy késztesse a szövetségi kormányt, hogy jó néhány megszorítást vezessen be és ezek nagyrészt a szociális programokat, valamint az államoknak nyújtott szövetségi támogatásokat érintik. 

Az elnökjelöltségért vetélkedő demokraták olyan vehemenciával támadják a Bush-féle adócsökkentési törvényt, amely a nyolcvanas évek óta példa nélkül áll. Bob Graham floridai szenátor a sajtónak adott telefonos interjúban kijelentette: nyomást fog gyakorolni annak érdekében, hogy az elnök által aláírt kedvezménycsomagot – amelyet "felelőtlennek" minősített – visszavonja a törvényhozás. John Kerry massachusettsi szenátor ugyanígy vélekedett, Richard A. Gephard missouri szenátor pedig a Bush-kormány valamennyi adócsökkentésének visszavonására tett indítványt. Leszögezte, hogy valamennyit az országos betegbiztosítás megteremtésére kell fordítani. Bush újraválasztási kampányának egyik fő tanácsadója viszont így nyilatkozott: "Amikor az ember a szavazópolgárokkal beszél, azok úgy vélik, hogy az elnök ezt a gazdaság fellendítése érdekében teszi. Még azok is így gondolkodnak, akik nem támogatják az elnök adócsökkentését." Valóban, egyes demokrata vezetők is azon a nézeten vannak, hogy pártjuk jelöltjei alapos kockázatot vállalnak, amikor a kedvezmény visszavonásáért lépnek fel, mivel a választók esetleg úgy tekinthetik ezt, mint felhívást az adóemelésre. A választás persze még messze van, és addig kiderül, hogy voltaképpen kik is részesülnek a Bush-féle adócsökkentésből.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!