hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Újabb elbocsátások, romló profitkilátások világszerte
Tőzsdejelentés 2002. 10. 01–08.

2002. 10. 14.
Folytatódott az árfolyamok mélyrepülése a világ tőzsdéin. Az amerikai indexek értéke immár hatéves mélypontra süllyedt, és továbbra is egymást érték a cégek profitfigyelmeztetései és az elemzői leminősítések. Európában a bankszektor is gyengélkedett, a Standard&Poor\'s a svájci Credit Suisse kockázati besorolásának rontását helyezte kilátásba, de a hitelfelvevők romló pozíciója miatt megnövekedett céltartalékképzési kötelezettség több neves bank – Barclays, Deutsche Bank, HVB – eredményét is negatívan befolyásolja. 

Mindkét kontinensen folytatódik az elbocsátási hullám, a héten is több cég jelentett be ezres nagyságrend? létszámleépítéseket. A BUX sem tudott tovább ellenállni a negatív trendnek, év eleji értéke alá süllyedve 6717 ponton zárta a hetet.

A hét nyertese a BÉT harmadik vonalából került ki – a Humet értéke kilencven százalékkal nőtt egyetlen hét alatt. A komolyabb papírok közül egyedül az Egis tudott jelentősebb, közel hatszázalékos emelkedést produkálni. A Mol közel nyolc százalékot vesztett értékéből, miután piaci pletykák szerint a cég abbahagyta sajátrészvény-vásárlásait. Az OTP árfolyama közel öt százalékkal gyengülve kétezer forint alá csúszott, utoljára július végén lehetett a papírhoz ennyiért hozzájutni. Hétszáz forint alatt zárt, mélypontján 655 forintért is hozzá lehetett jutni a Matáv részvényeihez. Egyedül a Richter úszta meg kisebb, nem egész háromszázalékos eséssel, miután a cég bejelentette, hogy kiterjesztette együttműködését az amerikai Barr generikus gyógyszergyártó céggel.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!