hetilap

Hetek hetilap vásárlás
2003: a befektetők éve
Hozammustra

2002. 10. 27.
Az első öt hónap dinamikus növekedése után megtorpant, majd csökkenni kezdett a befektetési alapokban kezelt vagyon értéke: a május végi 874 milliárd forint után szeptember végére 838 milliárd forintra apadt. Lendületet adhatnak ugyanakkor a jövő évtől életbe lépő tőkepiaci törvény kínálta új lehetőségek. 

Az okok között elsősorban a piacok gyenge teljesítményét említhetjük: itthon mind a kötvény-, mind a részvénypiac kedvezőtlen irányba mozdult el, ennél is negatívabb tendenciák sújtották azonban a külföldi részvénypiacokat – az ilyen irányultságú alapok tulajdonosai buktak legnagyobbat az idén. Nem hatott kedvezően az sem, hogy bár a választási évben jelentős bérkiáramlás valósult meg, a megtakarítási hajlandóság nem növekedett ezzel együtt. Kedvező tendencia azonban, hogy a lakossági megtakarítások közel 10 százaléka kerül befektetési jegyekbe. Ez azt mutatja, hogy az emberek egyre szélesebb rétegei kezdik megismerni és megszeretni ezt a konstrukciót, és korábban folyószámlán "parkoló" pénzeik egy részét befektetési jegyekbe fektetik.

A különböző alaptípusok közül legkeresettebbek továbbra is a biztonságot nyújtó pénzpiaci és kötvényalapok, utóbbi 70 százalékkal részesedik a teljes befektetett vagyonból. A legdinamikusabb növekedést az ingatlanalapok produkálták, elsősorban az Európa Alap, a kezelt vagyon megháromszorozódott, azonban így is mindössze egy százalékkal részesedik a teljes piacból.

A hozamokat vizsgálva azt láthatjuk, hogy a legjobb teljesítményt az elmúlt három hónapban a nemzetközi kötvényalapok nyújtották (11,5–13,8%), őket fej fej mellett követték a hazai kötvény- (8,2–10,2%), illetve ingatlanpiaci alapok (8,9– 10,1%). A legnagyobb veszteségeket a nemzetközi részvényalapok tulajdonosai könyvelhették el (–12,7– 25,6%), de nem jártak sokkal jobban a hazai részvényalapokba fektetők sem (–4,7 – –17,8%).

Új lendületet kaphat a piac az év elejétől érvényes tőkepiaci törvény adta lehetőségek kihasználása esetén megjelenő újabb konstrukciók bevezetésével. Ilyenek az "alapok alapja" konstrukciók, melyek nem közvetlenül részvényekbe, kötvényekbe, hanem ezekből összeállított befektetési alapok befektetési jegyeibe invesztálnak, ezzel jelentősen növelve a diverzifikáció lehetőségét, valamint csökkentve a kockázatot és a tranzakciós költségeket. Szintén újdonság a garantált alapok bevezetése, ahol tőke- és hozamgarancia nyújt biztonságot a befektetők számára, amit bonyolult fedezeti pozíciókkal valósítanak meg, az extra hozam lehetőségét pedig opciók vásárlásával biztosítják. Ezzel sok kisbefektető álma valósul meg: részesedni a tőzsdei növekedésből úgy, hogy a befektetett tőke ne veszhessen el.

Alap típusa III. negyedéves hozam Hozam éves szinten (%)
Ingatlan  Reálszisztéma Ingatlanalap 10,1
Kötvény  Aegon Belföldi Kötvény Alap 10,2
Nemzetközi kötvény MKB Nemzetközi Kötvényalap 13,8
Nemzetközi részvény Quaestor Tallér Alap –12,7
Nemzetközi vegyes Generali Nyugdíjpénztári Alap 0,4
Pénzpiaci  CA Pénzpiaci Alap 8,1
Részvény  Concorde Részvényalap –4,7
Vegyes  Takarékszövetkezeti Befektetési Alap 3,6

 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!