Amerikai importcsirke a moszkvai piacon. Venni vagy nem venni Fotó: Reuters
A bejelentés tartalmáról tanúskodó első megnyilvánulások már ez év májusában hallhatóak voltak, amikor Moszkvában megrendezésre került az Oroszország–EU találkozó. Az unió akkori elnöke (egyben Spanyolország miniszterelnöke), José María Aznar a Putyinnal történt eszmecsere után így nyilatkozott: "Világosan megfogalmaztuk az unió törekvéseit, és hivatalosan elismerjük Oroszországot piacgazdasággal rendelkező államnak".
Az unió elnökének eme kijelentését vagy nem értették meg teljesen, vagy nem került be a megfelelő hivatalos dokumentációba. Egy héttel később ugyanis az orosz rádióban a következő hangzott el: "Az amerikaiak ismét megelőzték az európaiakat. A legutóbbi orosz–európai találkozón Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke azt ígérte, hogy az unió fogja először kihirdetni Oroszország piacgazdasági státusát. Ezzel azonban elkésett. Az akadályoztató tényező a suta európai rendszer volt, melyben mindenkivel mindent egyeztetni kell. Az USA-ban némiképp egyszer?bben működnek a dolgok; ott a gazdasági minisztérium döntéseibe csak az elnöknek van beleszólása. Még nem is olyan régen George Bush július közepét nevezte meg határidőként. Ám a napokban felhívta Putyint, hogy egy újságot osszon meg vele. Már régóta vártunk erre. A piacgazdasági státust elvileg már a kilencvenes évek közepén igényelhettük volna
"
Az orosz rádió utolsó megállapításával bizonyára egyetérthetünk. A kilencvenes évek közepére a valaha szuperközpontosított ország százszázalékig állami tulajdonban lévő gazdasági szektorából a legtöbb gyár, üzem és más termelőeszközök privatizálva lettek. Az új körülményekre való "áthangolódás" rendkívül gyorsan, ám a lakosság nagyobbik hányada számára nagyon fájdalmasan zajlott le. Emberek milliói vesztették el munkahelyüket; azok többsége pedig, akik megőrizték, hónapokig, sőt évekig nem kaptak fizetést. Az ország némely régiójában ez a mai napig sincs másképp. Ennek, valamint az alacsony fizetéseknek köszönhetően a boltok dúskáltak a – főleg import – áruban. Később a volt szovjet vállalatok "peresztrojkájának" mértéke szerint egyre több lett a hazai termék.
A túlélésért vívott küzdelem sokkal minőségibb élelmiszer- és ruhaipari termékek megjelenését eredményezte. A versenyt a külföldi konkurenciával az országban épp a piacgazdaság léte eredményezte.
Annak, hogy a Nyugat mindezt elismeri, nem anynyira gazdasági, mint inkább politikai okai vannak. Minthogy politika volt az is, hogy hosszú időn keresztül ezt sem Amerika, sem Európa nem ismerte el. Így korlátozni tudták az orosz késztermékek és nyersanyagok behozatalát, és folyton antidömping-vizsgálatokat kezdeményezhettek. Hasonló esetek Magyarországon is előfordultak az utóbbi évek során, például az orosz műtrágyák kapcsán. Igaz, antidömping-vizsgálat nem történt, noha azt maga Oroszország kérte. Ennek ellenére plusz vámot – melynek mértéke tonnánként több mint húsz dollár volt – a magyarok is bevezettek. Ennek eredményeképpen az orosz forgalmazók elmentek a magyar piacról, s a helyükbe románok léptek.
Van alapja annak a feltevésnek is, hogy az előző kormánynak ebben a döntésében több volt a politikai, mint a gazdasági megfontolás. Ugyanúgy, ahogy Oroszország piacgazdasági státusának elismerésében, ahol, úgy tűnik, a politika több szintje fonódott egybe. Az első a Nyugat általános álláspontváltozásával kapcsolatos. A második pedig az USA és Európa küzdelmével, amelyet Oroszországért vívnak. Nem érdemes naivan azt gondolni, hogy a jelenkori oroszpártiság alapját a Nyugat demokrácia iránti elkötelezettsége képezi. Létezik orosz demokrácia, ez tény, noha jelentősen különbözik a nyugatitól, és ezt ott jól tudják. Ami a Nyugat számára a legfontosabb – az az orosz természeti kincsek mielőbbi birtokbavétele. Persze az USA-ban is, és Európában is tisztában vannak vele, hogy ezt könnyebb megtenni, ha Oroszországot beveszik a piacgazdasággal rendelkező országok "klubjába" és a Világkereskedelmi Szervezetbe. Nem véletlen, hogy már a májusi moszkvai találkozón oly nagy figyelmet kapott az energiaágazat, valamint a hosszú távú orosz földgázkivitel kérdése Európába. Mind az USA, mind az EU érdekeltek ugyanis abban, hogy Oroszországban az energiahordozók ára megfeleljen a világpiaci normáknak. Ha ez megtörténik, az immár magasabb árú termékek nem lesznek versenyképesek. Akkor aztán nem lesz szükség semmiféle antidömpinges eljárásokra. Oroszországban viszont többen úgy vélik, hogy épp ezekben az antidömpinges szabályozásokban rejlik a lényeg. Kiszámolták, hogy éppen ezek miatt Oroszország évente mintegy másfél milliárd dollárt veszít. Elképzelhető, hogy ez a veszteség ezentúl kikerülhető lesz. Azonban abban reménykedni, hogy Oroszországban a piacgazdaság elismerését követően észrevehetően fellendül a gazdasági fejlődés, nem érdemes. Az energiahordozók árának világpiaci szintre hozatala az első időkben a lakosság életszínvonal-csökkenésével jár majd. Épp emiatt az oroszok többségét nem örvendezteti meg az elismerés puszta ténye, mint ahogy nem örültek a tisztán amerikai mintát kopírozó gazdasági reformoknak sem, amelyek következtében az ország néhány százalékából milliomosok, túlnyomó többségéből azonban koldusok lettek. Oroszországnak a világgazdaságba való belépését a lakosok majd akkor értékelik, ha az mindnyájuk számára felemelkedést jelent. Addig pedig fennáll a veszély, hogy az orosz természeti kincsek elsősorban az eddig is gazdag embereket fogják még gazdagabbá tenni, no meg egy kis réteget, az úgynevezett "új-oroszokat", akiknek sikerült privatizálniuk az olaj- vagy gázipart.
2002. 09. 13. (VI/37)
